nemzetisport.hu 2018.10.06 12:58 Frissítve: 2018.10.06 13:16

Juventus: Ez lökte Cristiano Ronaldót felénk – Dybala

Terjedelmes interjút adott a La Gazzetta dello Sportnak a Juventusban futballozó Paulo Dybala, aki az előző szezon csalódásáról és Cristiano Ronaldóról is beszélt az olasz lapnak.

Dybala szerint CR Messivel együtt kiemelkedik a többiek közül (Fotó: AFP)

 

„Boldogan feláldoznám a scudettót a Bajnokok Ligájáért – kezdte Paulo Dybala. – Történetesen az előző szezonban is ez volt álláspontom. Az elvárások jócskán megnőttek velünk szemben, de a hozzáállásunk változatlan maradt: meg akarunk nyerni mindent.”

A Juventus áprilisban elképesztő párharcban búcsúzott a Bajnokok Ligájától a Real Madrid ellen, a későbbi győztes spanyolok a 97. percben kapott büntetővel tudtak csak továbbjutni, hiába nyertek három góllal Torinóban.

„Nem hinném, hogy volt a miénknél erősebb keret az előző szezonban. Igaz, hogy a Real Madrid nyert, de nem bizonyította, hogy jobb volt nálunk. Ha továbbjutunk, minden más lett volna: megnyerjük a BL-t, és mindenki azt mondta volna, hogy mi vagyunk a legjobbak. Mert így volt, nem akadt nálunk erősebb csapat.”

„A Bernabéuban aratott győzelem önbizalmat és hitet adott. A csapat elképesztő győzni akarással utazott Madridba. A társaim elmondták, hogy a Real játékosai nagyon szenvedtek, zavartan néztek egymásra, mert ritkán kapnak három gólt ilyen módon. Úgy vélem, ez a mérkőzés lökte Ronaldót a Juventus felé. Ekkor döbbent rá, hogy milyen erősek vagyunk, és meghozta a döntését.”

Az argentin támadó új csapattársa igazi énjéről is szót ejtett, kiemelve, hogy annak nagyon nehéz elképzelnie az igazi Ronaldót, aki nem ismeri személyesen a portugált.

„Nagyon intelligens, már mások előtt észrevesz bizonyos dolgokat. Az viszont sokunkat meglepett, hogy mennyire normális. Aki látja őt a közösségi médiában és a televízióban, teljesen mást gondolhat róla, de igazság szerint ugyanolyan, mint bármelyikünk. Százszázalékos erőbedobással és koncentráltsággal edz, de velünk együtt viccelődik.”

„Messi és Cristiano Ronaldo túlmutat mindenen. Az én célom, hogy az emberek között a legjobb legyek. A többiek közül Iscót nagyon kedvelem, ő sohasem veszít labdát, de Neymar és Mbappé is kiváló játékok. Amikor gyerekként a tábortűznél ültem, arról álmodoztam, hogy megnyerem az Aranylabdát. Ha igazán fejlődni akarsz, ilyen célokat kell kitűznöd magad elé.”

Dybala végezetül a Ronaldo érkezése következtében megváltozott szerepekre is kitért.

„Az előző szezonban volt egy megállapodásunk Miralem Pjaniccsal: balról ő, jobbról én végeztem a szabadrúgásokat. Amikor Cristiano megérkezett, rögtön üzentem Pjanicnak, hogy »Sajnálom, de nem hiszem, hogy az új idényben sok szabadrúgás jut neked«. A vicctől eltekintve tényleg ez a helyzet: bal oldalt ott van CR, mi csak azért állunk ott, hogy jó fotót csinálhassanak rólunk. A tizenegyeseknél is ő az első számú végrehajtó, utána én, majd Pjanic.”

2019.07.16 14:36:42

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019. Újraírja a farkastörvényeket az új, portugál alfa-hím, Dzeko és Zaniolo is mehet.

2019.07.15 22:13:29

Olasz labdarúgás THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. A szerb mentalitás az élet igenlésében is megnyilvánul.

2019.07.10 15:23:20

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019. Most Conte és Marotta lát neki az Internazionale újjáépítésének, röpülnek is a régi sztárok Milánóból.

2019.07.02 22:41:29

Olasz labdarúgás MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. A Juventus eljutott arra a szintre, ma már bárkit meg tud szerezni és bárkit meg tud fizetni. Ez persze borította a fizetési struktúrát is, Cristiano Ronaldo csaknem négyszer jobban keres, mint az addigi csúcstartó Higuaín.