Juventus: Antonio Conte 2015-ig hosszabbított - hivatalos

2012.05.24. 18:47
null
Conte a várakozásoknak megfelelően hosszabbított (Fotó: Action Images)
Címkék
Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Juventus hivatalos honlapján tette közzé, hogy a várakozásoknak megfelelően vezetőedzője, Antonio Conte 2015-ig hosszabbított.

Az előző kontraktusa 2013-ig tartott, a mostani megállapodás révén újabb két évig kötelezte el magát a torinóiakhoz. A sajtóhírek szerint közel 3 millió eurót fog keresni szezononként, ami a duplája korábbi fizetésének.

Conte szerdán tárgyalt a klub vezetőivel, és olasz források már akkor jelezték, hogy mindenben megegyezett a kontraktus kitoldásáról. Alessandro Matri, Andrea Barzagli, Leonardo Bonucci, Paolo De Ceglie és Fabio Quagliarella hosszabbítása után ez gyakorlatilag automatikusnak is volt tekinthető.

„Nagyszerű nap ez a mai, az álmom folytatódik – mondta a 42 éves szakember. – Tavaly májusban a csapat vezetői egyértelművé tették, az a céljuk, hogy az együttes folyamatosan építkezve újra olyan sikeres legyen, amilyen a múltban volt. Idén sikerült megnyernünk a bajnokságot, a következő szezonban pedig már a nemzetközi porondon is komoly feladatok várnak ránk, s szeretnénk olyan jól szerepelni, mint most a bajnokságban.”

Conte tavaly nyáron kétéves szerződést írt alá a torinóiakhoz, akik az idényben – a korábbi évekhez képest feltétlenül – várakozások felett szerepeltek, és veretlenül nyerték meg a scudettót, valamint második helyen végeztek a kupában.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
6 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
6 órája

Szívügy – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
6 órája

Kihűlő szerelmek – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Olise mesterhármast szerzett, a francia válogatott az északírek legyőzésével hangolt a vb-re

Foci vb 2026
7 órája

Vb-felkészülés: vérszegény holland győzelem az üzbégek ellen

Foci vb 2026
7 órája

Vb 2026: cserélnie kellett Hollandiának – sérülés miatt kihagyja a tornát az Arsenal kulcsembere

Foci vb 2026
7 órája

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik