Juventus: Alex Sandro megsérült a Milan ellen

Vágólapra másolva!
2016.12.25. 16:44
A Serie A-ban szereplő Juventus hivatalos közleményben tudatta, hogy a Milan elleni Olasz Szuperkupa-mérkézésen megsérülő Alex Sandro körülbelül három hetet lesz kénytelen kihagyni.

Korábban megírtuk, hogy az Olasz Kupa-döntős Milan az 1–1-es rendes játékidőt és a hosszabbítást követően tizenegyesekkel 4–3-ra legyőzte a bajnoki címvédő Juventust a dohai Szuperkupa-mérkőzésen. A „zebrák” az összecsapás mellett elvesztették brazil balhátvédjüket, Alex Sandrót is, akit Patrice Evra váltott a 33. percben.Korábban megírtuk, hogy az Olasz Kupa-döntős Milan az 1–1-es rendes játékidőt és a hosszabbítást követően tizenegyesekkel 4–3-ra legyőzte a bajnoki címvédő Juventust a dohai Szuperkupa-mérkőzésen. A „zebrák” az összecsapás mellett elvesztették brazil balhátvédjüket, Alex Sandrót is, akit Patrice Evra váltott a 33. percben.

A hivatalos közlemény szerint Alex Sandrónak a jobb combjában keletkezett izomsérülés, ami miatt az előzetes becslések szerint körülbelül háromhetes kihagyás vár rá.

A Juventus legközelebb a Bologna elleni bajnokin lép pályára január 8-án.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik