Juventus: a „zebrák” visszaszereznék Moratát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.01. 16:02
Olasz lapértesülés szerint a bajnoki címvédő Juventus visszacsábítaná Álvaro Moratát Torinóba.

A spanyol csatár korábban két évig erősítette a „zebrákat”, de 2016 nyarán a Real Madrid érvényesítette a visszavásárlási záradékát.

Tavaly nyáron aztán a királyi gárda eladta Moratát a Chelsea-nek, ám a 25 éves csatár a jó kezdés után visszaesett a Premier League-ben – 2018-ban eddig egy bajnoki gólt szerzett.

A Tuttosport értesülése szerint a londoni „kékek” a nyáron a párizsi Edinson Cavanival erősítenék meg a támadósorukat – a PSG-nek szüksége lehet néhány eladásra, hogy a pénzügyi fair playnek eleget tegyen –, és ennek következtében Giuseppe Marotta igyekszik majd visszavinni Moratát az olasz csapathoz.

A Juve 15 millió euróért venné egy évre kölcsön Moratát, vásárlási kötelezettséggel – 2019-ben 45 millió euróba kerülne a véglegesítés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik