Juventus: a feltörekvő francia kiszorítaná Pirlót a kezdőből

Vágólapra másolva!
2012.10.02. 09:41
A Juventus labdarúgócsapatához nyáron a Manchester Unitedtől érkezett Paul Pogba. A fiatal francia középpályás célja a szezonban, hogy kiszorítsa a kezdőből Andrea Pirlót, a torinóiak világbajnok és Eb-ezüstérmes játékosát.

„Az a célom, hogy a világ legjobb játékosává váljak. Ám hogy ezt elérjem, rengeteget kell dolgoznom. Szeretném átvenni Pirlo helyét a Juventusban, és bizonyítani, hogy amikor nincs a csapatban, akkor én is ugyanúgy megállom a helyem, és nem látszik a különbség” – nyilatkozta a L’Équipe-nek a 19 éves játékos, aki nemrégiben a Chievo ellen mutatkozott be a kezdőben a „zebráknál”.

„Az első meccsem nagyszerűen sikerült. Giorgio Chiellini azt mondta, igazán jól játszottam, és szerintem a többiek is remekül teljesítettek” – mondta Pogba.



„Az első meccsem nagyszerűen sikerült. Giorgio Chiellini azt mondta, igazán jól játszottam, és szerintem a többiek is remekül teljesítettek” – mondta Pogba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik