Juve: még nincs vége, újratárgyalhatják CR ügyét

Vágólapra másolva!
2020.10.07. 10:59
null
Cristiano Ronaldo már azt hihette, ennek az ügynek vége van – tévedett (Fotó: AFP)
Mégis bíróság elé kerülhet Cristiano Ronaldo a tíz évvel ezelőtti, szexuális zaklatásos ügye miatt. A Juventus sztárja és Kathryn Mayorga egyszer már megállapodott egymással, majd a hölgy perelt, az ügyészség azonban nem emelt vádat – most újratárgyalhatják az ügyet.

Mint ismert, Mayorga azt állította, hogy a világsztár 2009-ben egy Las Vegas-i szállodában megerőszakolta, majd egy évvel később megállapodott Ronaldóval, hogy 375 ezer dollárért hallgat az esetről. A nő később polgári pert indított Nevadában, melyben ezt a szerződést támadta. Tavaly júliusban még az ügyészségen arról döntöttek, hogy nem emelnek vádat a játékos ellen.

Az AP azt írja, most azért tárgyalhatják újra az ügyet, mert elképzelhető, hogy Mayorga nem volt megfelelő mentális állapotban, amikor belement a peren kívüli megállapodásba. Erről kell döntenie a bírónak – aki időpontot egyelőre nem jelölt ki –, valamint arról is, hogy egyáltalán született-e ilyesféle megegyezés.

Ronaldo jogi képviselője egyelőre nem kommentálta az újabb fejleményeket, és egyelőre azt sem tudni, hogy a játékosnak személyesen jelen kell-e lennie az esetleges tárgyaláson.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik