Juve: kiakadt a Napoli elnöke, nyílt levélben ment neki Higuaínnak

Vágólapra másolva!
2016.07.29. 19:09
null
Higuaín új csapata mezével (Fotó: Juventus/Facebook)
Mint ismert, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus klubcsúcsot és olasz átigazolási rekordot jelentő 90 millió euróért szerződtette a Napoli csatárát, Gonzalo Higuaínt. Az új klubjánál való bemutatását követően az argentin játékos és az édesapja is a nápolyi klub elnökét, Aurelio De Laurentiist okolta a csatár távozásáért, aki egy nyílt levélben vágott vissza a felhozott vádakra.

 

Azért választottam a Juventust, mert egy remek csapat – kezdte a „zebrák” stadionjában tartott sajtótájékoztatóját Gonzalo Higuaín. – Itt mindenkinek győztes mentalitása van, én pedig szerepet vállalhatok egy fontos projektben.”

„Köszönöm a klubnak a bizalmat, már csak rajtam áll, hogy tudok-e bizonyítani. A Napoliban három jó évet töltöttem, megértem, hogy dühösek rám a szurkolók. Sok sértést kaptam, de ezt a döntést a saját érdekemben hoztam meg. Boldog vagyok, most már csak a Juvére koncentrálok.”

„Sohasem volt jó a kapcsolatom De Laurentiisszel, de ez rajta múlott és nem rajtam. Azért döntöttem az átigazolás mellett, mert rákényszerített. Hálás vagyok a Juventus szerződtetésemért tett erőfeszítéseiért.”

Higuaín nyilatkozata után édesapja, Jorge Higuaín is megszólalt, és fia szavait követően ő is odaszúrt a Napoli elnökének.

„Tudom, hogy a Napoli-szurkolók nem fogadták jól, de a szerződésben meg volt határozva egy kivásárlási ár. Az elmúlt három gyönyörű évben Gonzalo mindent megtett, hogy a legjobbját adja, és hogy boldogságot okozzon a szurkolóknak.

„De Laurentiis azt mondta nekünk, senki sem fizeti majd ki a záradékban foglalt árát, ez azonban mégis megtörtént, és az ő szempontjukból a legrosszabb formában, hiszen a Juventus tette meg. Az elnökkel elfáradt a kapcsolata, így az egyedüli megoldás az volt, hogy távozik” – zárta mondandóját Gonzalo Higuaín apja.

Aurelio De Laurentiis Higuaín és az édesapja által felhozott vádra a klubja hivatalos honlapján megjelentetett, öt pontból álló nyílt levélben reagált. A Napoli elnöke levele előtt leírta, sokáig gondolkodott, hogy reagáljon-e egyáltalán, de úgy érzi, mindenkinek meg kell tudnia az igazságot az ügyben.

1. Ha Gonzalo Gerardo Higuaínt ennyire zavarta a jelenlétem, akkor vagy képmutató, vagy egy zseniális színész. Az utóbbit azonban kizárom, mert ismerem a színészeket.”

„2. Korábban sok időt töltöttünk együtt. Például Rómában egy teljes napot, amikor a fegyelmi bizottságnál fellebbeztünk a négymeccses eltiltása ellen. Gonzalo nagyon nyugodt volt, és nem mutatott semmilyen rosszallást felém, ezt azok is bizonyíthatják, akik velünk voltak.”

„3. Az ügynöke miért volt türelmetlen, amikor a szerződésének meghosszabbításáról tárgyaltunk? Ha nem viselnék el a jelenlétem, akkor nem beszélgettek volna velem órákon át izgatottan és érdeklődve óriási pénzösszegekről.

4. Nem szégyenletes, amikor az ügynököd azt mondja, az a csapat, amely olyan helyzetbe hozott, hogy legutóbb 38 gólt szereztél, nem elég jó neked? Nem tiszteletlenség azt mondani, hogy a csapattársai annyit értek, mint a szemét, miközben a Napoli alakította ki a legtöbb gólhelyzetet a Serie A-ban?”

5. Tiszteletlenség a nápolyiak felé, hogy azt mondja, a távozása az én hibám. Ha Higuaín olvasta volna Nápoly történelmét, akkor tudná, hogy a város a náci uralom alól is felszabadította magát, még az amerikaiak érkezése előtt. Elárulhatod ezeket az embereket, ha nincs szégyenérzeted, de nem veheted őket semmibe.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik