Juve: így indul a pletyka – Pogba házat vásárolt Barcelonában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.01. 09:14
Paul Pogba házat vásárolt Barcelonában, ezzel pedig felerősödtek a Juventus francia középpályásának átigazolásáról szóló pletykák.

Pogbát a hírek szerint Európa legnagyobb klubjai közül a Barcelona, a Real Madrid, a PSG és a Chelsea is átigazolná, 100 millió euró körüli összegért. Ha a francia klubot vált 2016 nyarán, minden bizonnyal a történelem legdrágább futballistája lesz.

Pogba a frászt hozta néhány Juventus-szurkolóra azzal, hogy házat vásárolt magának Barcelonában. Ebből persze korai lenne szakmai következtetéseket levonni, hiszen a világ legjobb futballistái megengedhetik maguknak, hogy itt-ott vásároljanak ingatlant, Barcelona ráadásul egy olyan város, ahová szívesen megy kikapcsolódni az ember évről évre.

Ezt erősítette meg az az ingatlanügynökség is, amely az adásvételt intézte.

„A vásárlásnak nincs köze a futballhoz, nem is szeretnénk erősíteni az átigazolási pletykákat. Néhány héttel ezelőtt Lionel Messi vásárolt ingatlant Párizsban, Cristiano Ronaldo pedig New Yorkban" – idézi a La Repubblica a Proto Group közleményét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik