Inter: Leégtünk, vállalom a felelősséget - Mazzarri

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.29. 09:25
null
Mazzarri magányossága: ez bizony fáj (Fotó: gazzetta.it)
Walter Mazzarri, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője elmondta, vállalja a felelősséget a Cagliaritól elszenvedett csúfos vereségért.

 

„Nem változtattam a kezdőcsapaton, ez hiba volt, a vereségért vállalom a felelősséget” – mondta a Sky Sport Italiának Walter Mazzarri, az Inter vezetőedzője, miután csapata megdöbbentő, 4–1-es vereséget szenvedett otthon a Serie A 5. fordulójában a Cagliaritól.

Az Inter-tulaj nem túl boldog
Az Inter-tulaj nem túl boldog

„Fekete nap a mai, nincs jobb szó, a csapatom leégett. Úgy tűnt, a játékosok remek formában vannak, nem figyeltem eléggé, és olyanokat is a kezdőben hagytam, akiknek ez sorozatban már a harmadik, negyedik meccse volt. Ez meg is látszott a játékunkon. Rosszul kezdtünk, a kiállítás után pedig teljesen szétestünk. Egy tapasztalt csapat innen még felállhatott volna, mi kaptunk négy gólt az első félidőben…” – értékelt a milánóiak edzője a találkozó után.

Az Inter ezzel a vereséggel újabb pozíciót veszített, és visszacsúszott a tabella ötödik helyére, a Sampdoria és az Udinese mögé.

„Nemanja Vidics az egyik olyan játékos, akit túl sokat »használtam«. Engem is meg lehet érteni, ő igazi vezér a pályán, természetesen nem akartam kihagyni. Egy biztos, megtanultam a leckét, rotálni kell” – tette hozzá Mazzarri.

„Ha a bajnoki címre törő Intert megverjük Milánóban, az csakis azt jelentheti, hogy az általam kedvelt felfogásban is lehet eredményesen futballozni” – nyilatkozta elégedetten a nyílt támadójáték kedvelő Zdenek Zeman, a Cagliari vezetőedzője.

Az állás
1. Juventus 5 5 10–0 +10 15
2. Roma 5 5 9–1 +8 15
3. Sampdoria 5 3 2 6–2 +4 11
4. Udinese 4 3 1 4–2 +2 9
5. Internazionale 5 2 2 1 11–5 +6 8
6. Milan 5 2 2 1 11–9 +2 8
7. Verona 5 2 2 1 5–5 0 8
8. Napoli 5 2 1 2 6–6 0 7
9. Fiorentina 5 1 3 1 2–3 –1 6
10. Genoa 5 1 2 2 4–5 –1 5
11. Torino 5 1 2 2 3–5 –2 5
12. Cesena 5 1 2 2 4–9 –5 5
13. Cagliari 5 1 1 3 7–8 –1 4
14. Chievo 5 1 1 3 5–7 –2 4
15. Atalanta 5 1 1 3 2–7 –5 4
16. Palermo 4 3 1 6–7 –1 3
17. Lazio 4 1 3 4–5 –1 3
18. Parma 4 1 3 8–10 –2 3
19. Empoli 5 3 2 5–8 –3 3
20. Sassuolo 5 3 2 1–9 –8 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik