Inter: a milánóiak véglegesítik Sensi szerződtetését – sajtóhír

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.07.29. 14:46
null
A 24 éves középpályás (jobbra) az első hat meccsen hét kanadai pontnál járt, majd jöttek a sérülések (Fotó: AFP)
Olasz lapértesülés szerint a Serie A-ban szereplő Inter él opciós jogával és véglegesíti Stefano Sensi szerződtetését a Sassuolótól.

 

A 24 éves középpályás tavaly nyáron egy évre kölcsönbe érkezett 3 millió euróért a fekete-kékekhez, akiknek 27 millióért opciós joguk van az idény végén véglegesíteni a szerződtetését.

A 168 centiméter magas futballista ígéretesen nyitott a milánói együttesben, 12 bajnokin három gól és négy gólpassz a mérlege, de az újrakezdés óta nem léphetett pályára – amúgy is sérülések nehezítették az idényét.

A hírek szerint Sensi állapota javul, a hétvégén már edzésbe állhat, és lehet, hogy a jövő heti El-mérkőzésen már a kispadra is leülhet.

A Corriere dello Sport értesülése szerint a remek rajt (hat meccs után 3+4-gyel állt, amikor sorra kezdtek jönni a sérülések) meggyőzte az Inter vezetőit, és élnek a szerződésben foglalt jogukkal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik