Hihetetlen baki miatt lett az Interé Viviano

Vágólapra másolva!
2011.06.26. 11:30
null
Emiliano Viviano érdekes úton került az Interhez (Fotó: Action Images)
Címkék
Az Internazionale játékosa lett Emiliano Viviano, a hatszoros olasz válogatott kapus, miután a közös tulajdonban álló futballisták helyzetének rendezésére kihirdetett árverésen a Bologna sportigazgatója rossz papírt tett az üres borítékba.

A szabály szerint a nagyobb összeget kínáló fél vihette a játékost, a milánói csapat nyert 4.1 millió euróval. A történet azonban nem ilyen egyszerű, mivel a Bologna kész lett volna 4.71 milliót eurót áldozni a válogatott kapusért, ám Stefano Pedrelli sportigazgató ennek pontosan a felét, 2.355 millió eurót írt rá a papírra (merthogy a fele tulajdonjog a Bolognáé volt).

„Próbáltunk táviratot küldeni a ligának, hogy elmagyarázzuk, mi volt az oka ennek a szörnyű hibának. Ráadásul egy olyan ember követte el, aki korábban hasonló nyomtatványok százait töltötte ki pályafutása során...” – nyilatkozta feldúltan Albano Guaraldi, a Bologna elnöke.

„Egy banánhéjon csúsztunk el. Az eufória után, amit az okozott, hogy túllicitáltuk az Intert és visszanyertük hitelességünket, most nagyon nagy a csalódottság nálunk – folytatta Guaraldi, aki ezután fenyegető hangnemet ütött meg. – Lesznek következmények, ugyanis meg kell fizetnie annak, aki ekkora hibát elkövet. Mást ehhez nem lehet hozzáfűzni. Egyszerűen buta emberi mulasztás történt."

Korábban Salvatore Bagni, a Bologna klubigazgatója azt nyilatkozta, hogy alig volt idejük, tíz perc alatt három üres nyomtatványt kellett kitölteniük, ezért nem hibáztatja Pedrellit.

A 25 éves Viviano az előző két idényt a Bolognában töltötte, előtte a Bresciában és a Cesenában védett még.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik