Genoa: a korábbi Milan-játékos két évvel meghosszabbította szerződését

Vágólapra másolva!
2011.03.05. 08:26
A grúz Kahaber Kaladze két évvel, 2013-ig meghosszabbította a szerződését az olasz élvonalbeli Genoa labdarúgócsapatával – a 33 esztendős hátvéd erről a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában beszélt.

Kaladze múlt nyáron igazolt a Milantól a Genoához, 2011 júniusáig írt alá, de a klub honlapjának adott tegnapi nyilatkozatában bejelentette, hogy a megállapodását 2013-ig meghosszabbították. A védő az interjúban egymás mellé állította korábbi csapatát és a jelenlegit.

„Otthagytam a világ legsikeresebb klubját és belecsöppentem egy másik valóságba. A kettő nem összehasonlítható. Itt Genovában azonban hatalmas lelkesedéssel, ambícióval, fanatizmussal találkoztam, élvezem a közös munkát a srácokkal, és ez mind hozzájárult ahhoz, hogy két évvel meghosszabbítottam a szerződésemet” – fogalmazott Kaladze.

A védő a vasárnapi, Inter elleni idegenbeli bajnokiról szólva elmondta, szívesen megy Milánóba, hiszen sok barátja van ott, ugyanakkor rendkívül nehéz mérkőzésre számít a címvédő ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik