Fiorentina: a télen elvinnék a londoni kölcsönben lévő Falcaót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.23. 15:02
Angol sajtóhírek szerint a Fiorentina a téli átigazolási időszakban szívesen szerződtetné Radamel Falcaót. A 29 éves kolumbiai labdarúgó most éppen kölcsönjátékosként a Chelsea-nél igyekszik egyenesbe hozni a pályafutását, amely az előző szezonban a Manchester Unitedben kisiklott. Egyelőre visszafogott sikerrel.

José Mourinho úgy nyilatkozott, hogy kölcsönadási szerződésének júniusi végi lejárta előtt nem szívesen engedné el a támadót, aki legszívesebben szintén maradna. Sajtóhírek ezzel szemben arról számoltak be, hogy megfelelő januári pótlás esetén a Chelsea-nél nem zárkóznának el a továbbadásától. Ráadásul a környezetváltás Falcaónak sem lenne ellenére.

A Chelsea egyik BL-meccsén sem kapott szerepet az eddigi háromból, a bajnokságban percembernek számít. A kilenc fordulóban hét mérkőzésen kapott lehetőséget, egyszer volt kezdő és játszhatott végig, így jön ki az összesen 193 perc. Egyetlen gólt szerzett.

Nem a Fiorentina azonban az egyetlen komoly érdeklődő, képben van a Valencia, a Villarreal, valamint volt klubja, a Porto, de a neve felvetődött a török Fenerbahcénál is. Mindenesetre menedzsere, Jorge Mendes ezúttal sem ülhet a babérjain. Ismét új klubhoz segítheti a transfermarkt.de által 35 millió euróra taksált pártfogoltját, aki két-két évet húzott le a Portónál, majd az Atlético Madridnál, utána viszont évenként váltott klubot (2013: Monaco; 2014: MU; 2015: Chelsea).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik