FFT: történelmi idény ünneplés nélkül, a vírus árnyékában

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.09.07. 15:41
null
Az Atalanta első BL-szereplése során bejutott a negyeddöntőbe, de tavasszal a mulatság hangjai egy csapásra elnémultak
Az Atalanta első BL-szereplése során bejutott a negyeddöntőbe, de tavasszal a mulatság hangjai egy csapásra elnémultak: Bergamo a koronavírus olaszországi epicentrumává vált.

 

Hateboer erőt gyűjtött, majd bevágta a labdát a hálóba. Az Atalanta 4–0-ra vezetett a Valencia ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Erre az eredményre nem sokan fogadtak volna, mivel az Atalanta először szállhatott be az európai elitklubok versenyébe.

„Abban a pillanatban, a San Siróban őrjöngő közönséget látva, tudtam, hogy az volt az Atalanta történelmének legfontosabb találkozója – mondja Hateboer a FourFourTwo-nak, felidézve a februári meccset. – Gyerekként mindannyian ilyen pillanatokról álmodtunk.”

Már az is csodaszámba ment, hogy az Atalanta továbbjutott a csoportkörből, mivel az első négy meccsen egyetlen pontot sikerült elhoznia. Most pedig a negyeddöntő felé száguldott. Mire elérkezett a visszavágó, Bergamóban minden megváltozott. Hiába jutott be az Atalanta a legjobb nyolc közé, az utcák csendesek maradtak. Az észak-olaszországi városban ugyanis tömegek haldokoltak.

A teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Magazinunkat olvassa digitálisan adigitalstand.hu/fourfourtwooldalon!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik