Eto'o: három meccs és 30 ezer euró a lefejelésért

Vágólapra másolva!
2010.11.23. 11:15
null
Eto'o magyarázta a magyarázhatatlant
Címkék
Samuel Eto'o három mérkőzésre szóló eltiltást kapott, és pluszban 30 ezer euró pénzbüntetés megfizetésére kötelezte az olasz szövetség fegyelmi bizottsága. Az olasz Internazionale kameruni labdarúgójának amiatt kell bűnhődnie, hogy a vasárnapi bajnokin mellbe fejelte a Chievo szlovén játékosát, Bostjan Cesart.

A Serie A-ban tizenhárom fordulót követően hatodik helyen álló Inter az elkövetkezendőkben a Parmát (14. hely) és a Cesenát (19.) fogadja, míg a két hazai bajnoki között a Lazióhoz (2.) látogat. Előbbi két mérkőzés aligha jelent megoldhatatlan feladatot Rafa Benítez együttesének, nem úgy a római ütközet, amikor minden bizonnyal nagy szükség lenne egy jó formában és sportszerűen futballozó Eto'óra.

A kameruni támadó – aki edzői szemmel talán nehéz esetnek számít, de eddig nem a hasonló, sportszerűtlen megnyilvánulásairól volt ismert – az őszi szezonban kulcsembernek számít az Interben: tizenkilenc tétmeccsen tizennyolc gólt szerzett. Kilencet a bajnokságban, hetet a Bajnokok Ligájában és kettőt az olasz Szuperkupában.

A Chievo elleni ominózus bajnokin Eto'o megúszta a kiállítást, ráadásul a 92. percben éppen ő szerezte együttese szépítő találatát a  2–1-re elveszített idegenbeli összecsapáson.

A nap folyamán a milánói klub honlapján tette közzé, hogy fellebbeznek az eltiltás miatt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik