Deus ex maCHINA: tényleg bajba került az Inter!

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.08.16. 20:39
null
Szóval Milánóban… (Fotó: AFP)
Olimpia ide, a tomboló nyár és a nyári tombolás oda, a futball szerelmesei bújják a híreket, alig várják már, hogy megtudják, kedvenc csapatuk, csapataik kikkel erősítenek – és kikkel nem. Ezen a nyáron is megzörgetünk minden harasztot, utánanézünk a leghihetőbb és legborzalmasabb pletykáknak, és táblázatba gyömöszöljük a legfontosabb igazolásokat. Kezdjük az újabb kört most Olaszországban!
demir


Mégpedig az INTERNAZIONALE együttesénél, ahol az új, kínai tulajdonos összehozott egy bajnokcsapatot, de ahelyett, hogy a Serie A meghódítása után a címvédésre és a Bajnokok Ligája-sikerekre erősítenék tovább a keretet, az éppen a tudomány mai állása szerint Kínából elszabaduló koronavírus-járvány és a kór okozta gazdasági válság miatt szétesik a sikercsapat. A fő tulajdonos, a Szuning már az előző idény végén bejelentette a nadrágszíjak meghúzását, Antonio Conte ezért lemondott, nem akart ugyanis már csak évi 16 millió euróért dolgozni… Azért kapott még 6.5 millió euró bánatpénzt, és az Inter a Chelsea-hez képest nagyon olcsón megúszta az olasz távozását!

Utóda Simone Inzaghi lett, aki elveszítette Asraf Hakimit, ez benne volt a pakliban, Matteo Politano, Antonio Candreva és Ashley Young távozása dettó, és sikerült nagy nehezen, ingyen megszabadulni a Joao Mário, Radja Nainggolan kettőstől – e duón nagyon-nagyon optimistán számolva is veszített 120 millió eurót az Inter. Nainggolan bruttó hárommillió eurót kért csak a távozásáért a még neki járó 8.5 milliós bér megváltása fejében, Joao Mário ügynöke, Federico Pastorello pedig eltekintett attól a négymillió eurótól, amellyel az Inter tartozott neki még a 2016-os ügylet miatt!

Ezt az összeget a Benfica adta oda az ügynöknek, egyben frappánsan kicselezve így a Sporting CP-t, az Inter ugyanis jelentős, 30 millió eurós büntetést fizetett volna, ha a középpályást egy másik portugál klubnak adja el. De mivel Joao Mário szerződését felbontották, az Inter moshatta a kezeit…

 

Federico Pastorello pedig a pénzben fürdik ezen a nyáron, kis túlzással, ugyanis legnevesebb kuncsaftját, Romelu Lukakut megvette a Chelsea, mégpedig 115 millió euróért. A csatár alig 3 millió euró aláírási pénzt kapott, mert a válság elérte Londont is, de éves fizetése kárpótolja talán, mert évi 12 millió eurót keres ezentúl nettóban, ez kétszer annyi bruttóban (bónuszokkal és a képi jogok átadásával együtt). Lukakut az Inter 74 millió euróért plusz négymilliónyi bónuszért vette meg, de öt részletben kellett volna törleszteni az árát, eddig évi 11 millió eurós volt az alapfizetése, ennek bő 70 százalékát kapta meg nettóban.

Lukaku eladása egyértelmű jelzés (Lautaro Martínez legkomolyabb kérője sokáig az FC Barcelona volt), pedig korábban az Inter még azt a luxust is megengedhette magának, hogy 16 millió euróért visszavegye a korábban 11.74 millióért eladott belga védőt, Zinho Vanheusdent, hogy azzal a lendülettel kölcsönadja egy évre a Genoának. Így mulat egy szegényedő olasz klub! Mino Raiola ugyanakkor emlékeztette az Intert, Stefan de Vrij szerződése két év múlva lejár, ideje tehát tárgyalni a hosszabbításról.

Távozhat az Ajaxhoz Christian Eriksen, aki a pacemakere miatt nem léphet már pályára Olaszországban, szerződését közös megegyezéssel bontják fel a hírek szerint. Martínez ügynöke a jövő héten tárgyal az Interrel szerződése meghosszabbítása ügyében, Angliából az Arsenal és logikus módon a Tottenham keresi, sőt a The Times szerint az Inter ugyan elsőre 86 millió eurót kért a csatárért, de végül beleegyezett egy 66 milliós vételárba, plusz bónuszok. Ugyanakkor Martínez maradna, bár az Arsenal bő 30 millió eurós éves bért adna neki olasz lapok szerint, ez azért erősen hihetetlen. A játékos maradna, de csak akkor, ha éves fizetését felemelik ötmillió euróra, nettóban.

A La Gazzetta dello Sport szerint az Inter inkább „áldozná fel” a költségvetés oltárán Nicolo Barellát, akiért érdeklődik a Liverpool (ha marad a középpályás, az évi 2.5 millió helyett 4 milliós fizetést kér, nettóban), Arturo Vidalt a Fenerbahce és a Boca Juniors, Valentino Lazarót a Benfica, Andrea Pinamontit a Cagliari, a Nice és az Empoli (utóbbi kölcsönbe, de a teljes, évi 2.3 millió eurós bér átvállalásával) csábítja, a középpályás Lucien Agoume-ot odaadják a Sassuolónak, Eddie Salcedót vinné a Reggina.

 

Ami biztos: az összesen 178.5 milliós nyári haszonból futotta a PSV jobbhátvédjének, Denzel Dumfriesnek a leigazolására, ő 13-án, pénteken esett át az orvosi vizsgálatokon, tehát nem babonás (az ára 12 millió+2.5 millió bónusz); igaz, Olaszországban a 13-ast szerencsés számnak tartja a többség. Edin Dzeko is interesnek érezhette magát már pénteken, megfelelt az orvosi vizsgálatokon, a harmincon bőven túllévő csatárt a Roma ráadásul ingyen elengedte, csak 1.8 millió eurót kért arra az esetre, ha az Inter jövőre is bejut a BL-be, éves fizetése bruttó 5 millió euró lesz a következő két évben, ennél Dumfries egymillióval többet keres, de ebben már benne vannak a bónuszok is.

Dzekóról sokszor írtunk már, legutóbb sorozatunk előző Serie A-s részében, szakemberek (legutóbb Fabio Capello), egykori csillagok (Roberto Boninsegna) és mostani szakírók sora tör most lándzsát mellette, biztosak abban, hogy pótolja Lukaku góljait – legalább a következő szezonban.

Inzaghi három célpontra költene még nagyon szívesen: Duván Zapatát nem szívesen adná el éppen most az Atalanta, pláne nem az Olaszországban szokásos részletfizetéses megoldással; a mester volt játékosa, Joaquín Correa inkább reális célpont, csak a fővárosiak 35 millió eurót kérnek az Inter által állítólag felajánlott 25 millió helyett. Ugyanakkor Zapata távozni szeretne, a bergamóiak Alfredo Pedulla szerint 30 millióért és nem kevés bónuszokért elengednék a kolumbiait – aki már 30 éves, ezt mi tesszük hozzá.

 

 

Ugyanakkor olasz lapok és internetes oldalak esküsznek arra, hogy Lorenzo Insignét kész 30 millió eurónál is kevesebbért eladni a Napoli, ugyanis a délieket nagyon sújtja a nézőszámok „földbeállása”, és az elnök-tulajdonos Aurelio De Laurentiis sem keresi magát degeszre a filmiparban. Insigne szívesen maradna, de elmondta csapattársainak, akkor sem esik kétségbe, ha távoznia kell. Új szerződése még nincs, az Atlético Madrid jövőre vinné, ingyen, most az Inter, Everton, Zenit, Tottenham négyes monitorozza a helyzetét. Ügynöke szerint az orosz ajánlat biztosan nem nyer, Insigne maradna hazájában. Nápolyban kétmillió euróval csökkentenék a támadó jelenleg közel ötmilliós bérét, az Inter első ajánlata 15 millió euró plusz Alexis Sánchez játékjoga. A chileit egyébként két amerikai csapat hívja, az Inter Miami és az Atlanta United.

A bergamóiak legalább 50 milliót remélnek Zapatáért, akinek ügynöke elárulta, hivatalos ajánlatot még nem kaptak, közben a 17 éves tehetséget, Samuele Vignatót lecsapta az Inter kezéről Silvio Berlusconi Monzája. Moise Kean közel 30 millió euróba kerülne (akárcsak Dumfries, ő is Raiola embere), a Sassuolo 22 éves olasz éke, Gianluca Scamacca feleennyibe, a Cagliari középpályása, Nahitan Nández pedig Belotti utóda lehet, kétmillióért kérik kölcsön, az uruguayinak évi négymilliós bért kínálva. Igen ám, de az Inter két vetélytársa a Tottenham és a Leeds United ez ügyben...

Luka Jovics állítólag nagyon szeretne az Interhez kerülni, kölcsönbe; a Real Madrid egy olasz lap szerint hajlandó a szerb ék éves 4.8 milliós bérének a felét is állni.

„A szurkolóknak fel kell készülniük további csillagok eladására, a klubnak nincs más választási lehetősége. De talán a szurkolók előtt éppen most nyílik esély, hogy ebben a nehéz helyzetben az Inter mellé álljanak, és támogassák a csapatot” – nyilatkozta a klub korábbi támadója és sportigazgatója, Mario Branca. Aztán kiderült, eladósorba került Marcelo Brozovic és Ivan Perisic is (előbbi ügynök-édesapja elérkezettnek látta az időt arra, hogy a pártfogoltja-fia éves 4.2 millió eurós nettó fizetése helyett 5.5 milliót kérjen, lásd még a Real Madrid és a Tottenham érdeklődését), a szurkolók pedig változatos módokon tüntetni kezdtek a kínai tulajdonos ellen...

Pár napra rá világgá kürtölte Olaszország legtekintélyesebb gazdasági lapja, hogy eladó az Inter – de a Milan is!

A SERIE A ÁTIGAZOLÁSA, 2021 NYARA

ATALANTA
Érkezett: Juan Musso (Udinese, 20 000 000 euró), Simone Mazzocchi (Südtirol), Matteo Lovato (Hellas Verona, 8 000 000 euró), Cristian Romero (Juventus, kölcsön után végleg, 16 000 000), Davide Zappacosta (Chelsea, 9 000 000)
Kölcsönbe: Giuseppe Pezzella (Parma), Merih Demiral (Juventus, 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Roberto Piccoli (Spezia), Federico Mattiello (Spezia), Ebrima Colley (Hellas Verona), Christian Capone (Pescara), Raoul Bellanova (Pescara), Caleb Okoli (SPAL), Arkadiusz Reca (Crotone), Rodrigo Guth (Pescara), Marco Carraro (Frosinone), Jacopo Da Riva (Vicenza), Marco Carnesecchi (Cremonese), Marco Tumminello (SPAL), Nadir Zortea (Cremonese), Luca Valzania (Cremonese), Luca Vido (Pisa), Bryan Cabezas (Emelec), Simone Muratore (Reggiana), Enrico Del Prato (Reggina)
Távozott:
Musa Barrow (Bologna, kölcsön után végleg, 14 500 000 euró), Roger Ibanez (Roma, kölcsön után végleg, 9 000 000 euró), Andreas Cornelius (Parma, kölcsön után végleg, 8 400 000 euró), Nicolas Haas (Empoli, kölcsön után végleg), Lennart Czyborra (Genoa, kölcsön után végleg, 5 500 000)
Kölcsönbe:
Simone Mazzocchi (Ternana), Caleb Okoli (Cremonese), Luca Vido (Cremonese), Pierluigi Gollini (Tottenham), Rodrigo Guth (Nijmegen), Salvatore Elia (Benevento), Nadir Zortea (Salernitana), Anton Kresic (HNK Rijeka), Matteo Ruggeri (Salernitana), Christian Capone (Ternana), Viktor Kovalenko (Spezia), Ebrima Colley (Spezia), Cristian Romero (Tottenham), Marco Carraro (Cosenza), Marco Tumminello (Reggina), Bosko Sutalo (Hellas Verona), Jacopo Da Riva (SPAL), David Heidenreich (SPAL), Bryan Cabezas (Kocaelispor), Marco Tumminello (Reggina)
Kölcsönből vissza:
Raoul Bellanova (Bordeaux), Mattia Caldara (Milan)

FC BOLOGNA
Érkezett: Musa Barrow (Atalanta, kölcsön után végleg, 14 500 000), Kevin Bonifazi (SPAL, 6 000 000), Adama Soumaoro (Lille, kölcsön után végleg, 2 500 000), Sydney van Hooijdonk (NAC, ingyen), Francesco Bardi (Frosinone), Marko Arnautovic (Shanghai Port, 3 000 000)
Kölcsönbe: Arthur Theate (Oostende, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Orji Okwonkwo (Reggina), Nehuén Paz (Kayserispor), Arturo Calabresi (Cagliari), Stefano Denswil (Bruges), Godfred Donsah (Caykur Rizespor), Gianmarco Cangiano (Ascoli), Gabriele Corbo (Ascoli), Diego Falcinelli (Crvena zvezda), Luis Binks (Montréal), Kingsley Michael (Reggina)
Távozott: Rodrigo Palacio (Brescia, i.), Danilo (szerződése lejárt), Angelo da Costa (szl.), Andrea Poli (Antalyaspor, i.), Arturo Calabresi (szerződését felbontották), Arturo Calabresi (Lecce)
Kölcsönbe: Musa Juwara (Crotone), Stefano Denswil (Trabzonspor), Andri Fannar Baldursson (Köbenhavn)
Kölcsönből vissza: Edoardo Vergani (Inter), Paolo Farago (Cagliari), Valentin Antov (CSZKA Szófia)

CAGLIARI CALCIO
Érkezett: Razvan Marin (Ajax, kölcsön után végleg, 10 000 000), Gabriele Zappa (Pescara, kölcsön után végleg, 3 500 000)
Kölcsönbe: Kevin Strootman (Marseille), Alberto Grassi (Parma)
Kölcsönből vissza: Filip Bradaric (al-Ain), Senna Miangue (Eupen), Damir Ceter (Pescara), Diego Farias (Spezia), Paolo Farago (Bologna), Christian Oliva (Valencia)
Távozott: Kiril Deszpodov (Ludogorec, kölcsön után végleg, 2 000 000), Ragnar Klavan (Paide, ingyen), Kwadwo Asamoah (szl.), Filip Bradaric (al-Ahli Dzsidda)
Kölcsönbe: Senna Miangue (Cercle Bruges), Matteo Tramoni (Brescia), Guglielmo Vicario (Empoli), Zito Luvumbo (Como), Alessandro Tripaldelli (SPAL), Alberto Cerri (Como), Giovanni Simeone (Hellas Verona, 1 500 000)
Kölcsönből vissza: Riccardo Sottil (Fiorentina), Radja Nainggolan (Inter), Alfred Duncan (Fiorentina), Arturo Calabresi (Bologna), Daniele Rugani (Juventus)

FC EMPOLI
Érkezett: Riccardo Fiamozzi (Lecce, kölcsönből után végleg, 500 000), Giovanni Crociata (Crotone), Nicolas Haas (Atalanta, kölcsön után végleg), Niccolo Chiorra (Grosseto, 350 000), Liam Henderson (Lecce, 1 500 000), Ardian Ismajli (Spezia)
Kölcsönbe: Guglielmo Vicario (Cagliari), Petar Stojanovic (Dinamo Zagreb, 300 000), Riccardo Marchizza (Sassuolo), Patrick Cutrone (Wolverhampton), Sebastiano Luperto (Napoli),Andrea Pinamonti (Inter)
Kölcsönből vissza: Antonino La Gumina (Sampdoria), Samuel Mraz (Zaglebie Lubin)
Távozott: Hamed Junior Traore (Sassuolo, kölcsön után végleg, 16 000 000), Antonino La Gumina (Sampdoria, 5 500 000), Stefano Sabelli (Genoa, i.), Dimitriosz Nikolau (Spezia), Samuel Mraz (Spezia)
Kölcsönbe: Stefano Moreo (Brescia)
Kölcsönből vissza: Nicolo Casale (Hellas Verona), Szymon Zurkowski (Fiorentina), Aleksza Terzics (Fiorentina), Marco Olivieri (Juventus U23), Ryder Matos (Udinese), Giovanni Crociata (Crotone)

AFC FIORENTINA
Érkezett: Nicolás González (VfB Stuttgart, 23 000 000), Igor (SPAL, kölcsön után végleg, 5 000 000)
Kölcsönbe: Lucas Torreira (Arsenal, 1 500 000), Matija Nasztaszics (Schalke, 500 000)
Kölcsönből vissza: Riccardo Sottil (Cagliari), Luca Ranieri (SPAL), Petko Hrisztov (Pro Vercelli), Riccardo Saponara (Spezia), Pol Lirola (Marseille), Alfred Duncan (Cagliari), Jusszef Maleh (Venezia), Christian Dalle Mura (Reggina), Marco Benassi (Hellas Verona), Kevin Diks (Aarhus), Szymon Zurkowski (Empoli), Michele Cerofolini (Reggiana), Gabriele Ferrarini (Venezia), Aleksza Terzics (Empoli), Rafik Zekhnini (Lausanne)
Távozott: Alban Lafont (Nantes, kölcsön után végleg, 7 500 000), Federico Ceccherini (Hellas Verona, kölcsön után végleg, 3 000 000), David Hancko (Sparta Praha, kölcsön után végleg, 2 500 000), Maximiliano Olivera (Juárez, i.), Valentin Eysseric (Kasimpasa, i.), Franck Ribéry (szl.), Borja Valero (Centro Storico Lebowski, i.), Martín Cáceres (szl.). Petko Hrisztov (Spezia, i.), Kevin Diks (Köbenhavn, i.), Germán Pezzella (Betis, 3 500 000), Rafik Zekhnini (Molde, i.), Pol Lirola (Marseille, 6 500 000)
Kölcsönbe: Christian Dalle Mura (Cremonese), Christian Kouamé (Anderlecht, 1 000 000), Gabriele Ferrarini (Perugia)
Kölcsönből vissza: Antonio Barreca (Monaco), Kévin Malcuit (Napoli)

GENOA CFC
Érkezett: Alberto Paleari (Cittadella, kölcsön után végleg, 2 000 000), Aleksander Buksa (Wisla Kraków, i.), Stefano Sabelli (Empoli, i.), Salvatore Sirigu (Torino, i.), Alessandro Vogliacco (Pordenone, 2 000 000), Adrian Semper (Chievo Verona, i.), Caleb Ekuban (Trabzonspor, 1 800 000),
Lennart Czyborra (Atalanta, kölcsön után végleg, 5 500 000)
Kölcsönbe:
Zinho Vanheusden (Inter), Hernani (Parma), Johan Vásquez (UNAM Pumas, 500 000)
Kölcsönből vissza: Lukas Lerager (Köbenhavn), Filip Jagiello (Brescia), Stefano Sturaro (Hellas Verona), Mattia Bani (Parma), Vittorio Parigini (Ascoli), Kevin Agudelo (Spezia), Jandrei (Athletico Paranaense), Nicola Dalmonte (Vicenza), Giacomo Calo (Pordenone), Andrea Favilli (Hellas Verona), Pawel Jaroszynski (Pescara)
Távozott: Nicola Dalmonte (Vicenza), Cristián Zapata (San Lorenzo, i.), Raúl Asencio (Alcorcón, i.), Jandrei (Santos, i.)
Kölcsönbe: Giacomo Calo (Benevento), Pawel Jaroszynski (Salernitana), Alberto Paleari (Benevento), Vittorio Parigini (Como), Alessandro Vogliacco (Benevento), Lennart Czyborra (Arminia Bielefeld)
Kölcsönből vissza: Edoardo Goldaniga (Sassuolo), Mattia Perin (Juventus), Miha Zajc (Fenerbahce), Davide Zappacosta (Chelsea), Luca Pellegrini (Juventus), Gianluca Scamacca (Sassuolo), Kevin Strootman (Marseille), Jérome Onguéné (Salzburg), Marko Pjaca (Juventus)

HELLAS VERONA
Érkezett: Antonín Barák (Udinese, kölcsönből vissza, 6 000 000), Giangiacomo Magnani (Sassuolo, kölcsön után végleg, 4 000 000), Federico Ceccherini (Fiorentina, kölcsön után végleg, 3 000 000), Ivan Ilics (Manchester City U23, 7 500 000)
Kölcsönbe: Gianluca Frabotta (Juventus), Giovanni Simeone (Cagliari, 1 500 000), Bosko Sutalo (Atalanta)
Kölcsönből vissza: Nicolo Casale (Empoli), Salvatore Bocchetti (Pescara), Antonino Ragusa (Brescia), Mariusz Stepinski (Lecce), Alan Empereur (Palmeiras), Karim Laribi (Reggiana), Samuel Di Carmine (Crotone)
Távozott: Salvatore Bocchetti (visszavonult), Karim Laribi (Reggina), Matteo Lovato (Atalanta, 8 000 000), Marco Silvestri (Udinese, 2 500 000), Samuel Di Carmine (Cremonese)
Kölcsönbe: Destiny Udogie (Udinese), Mariusz Stepinski (Arisz Limassol)
Kölcsönből vissza: Federico Dimarco (Inter), Ivan Ilics (Manchester City U23), Marco Benassi (Fiorentina), Andrea Favilli (Genoa), Ebrima Colley (Atalanta), Eddie Salcedo (Inter), Ronaldo Vieira (Sampdoria), Stefano Sturaro (Genoa)

INTERNAZIONALE
Érkezett: Matteo Darmian (Parma, kölcsön után végleg, 2 500 000 euró), Hakan Calhanoglu (Milan, i.), Alex Cordaz (Crotone, i.), Zinho Vanheusden (Standard Liege, 16 000 000), Denzel Dumfries (PSV, 12 500 000), Edin Dzeko (Roma, i.)
Kölcsönbe: Joaquín Correa (Lazio, 5 000 000)
Kölcsönből vissza: Lucien Agoume (Spezia), Darian Males (Basel), Sebastiano Esposito (Venezia), Radja Nainggolan (Cagliari), Joao Mário (Sporting CP), Lorenzo Pirola (Monza), Samuele Mulattieri (Volendam), Dalbert (Rennes), Andreaw Gravillon (Lorient), Eddie Salcedo (Hellas Verona ), Facundo Colidio (St. Truiden), Edoardo Vergani (Bologna), Gabriel Brazao (Oviedo), Valentino Lazaro (Mönchengladbach), Federico Dimarco (Hellas Verona), Xian Emmers (Almere City)
Távozott: Matteo Politano (Napoli, 19 000 000 euró), Antonio Candreva (Sampdoria, kölcsön után végleg, 2 500 000), Daniele Padelli (Udinese, i.), Ashley Young (Aston Villa, i.), Rigoberto Rivas (Reggina, kölcsön után végleg), Asraf Hakimi (PSG, 60 000 000), Joao Mário (Benfica, i.), Radja Nainggolan (Antwerpen, i.), Romelu Lukaku (Chelsea, 115 000 000), Xian Emmers (Roda, i.)
Kölcsönbe: Michele Di Gregorio (Monza), Darian Males (Basel), Andreaw Gravillon (Reims), Sebastiano Esposito (Basel), Marco Pompetti (Pescara), Zinho Vanheusden (Genoa), Samuele Mulattieri (Crotone), Filip Sztankovics (Volendam), Andrea Pinamonti (Empoli)

JUVENTUS
Érkezett: Weston McKennie (Schalke, kölcsön után végleg, 20 500 000), Kaio Jorge (Santos, 1 500 000)
Kölcsönbe: Manuel Locatelli (Sassuolo)
Kölcsönből vissza: Mattia Perin (Genoa), Luca Pellegrini (Genoa), Hans Nicolussi Caviglia (Parma), Mattia De Sciglio (Lyon), Stefano Gori (Pisa), Daniele Rugani (Cagliari), Marko Pjaca (Genoa)
Távozott: Gianluigi Buffon (Parma, i.), Cristian Romero (Atalanta, kölcsön után végleg, 16 000 000)
Kölcsönbe: Stefano Gori (Como), Marko Pjaca (Torino), Gianluca Frabotta (Hellas Verona), Merih Demiral (Atalanta, 3 000 000)

LAZIO
Érkezett: Dimitrije Kamenovics (Csukaricski, 2 500 000), Felipe Anderson (West Ham, 3 000 000), Pedro (Roma, i.), Toma Basic (Bordeaux, 6 860 000)
Kölcsönből vissza: Simone Palombi (Pisa), Denis Vavro (Huesca), Bobby Adekanye (Den Haag), Szofian Kijin (Salernitana), Riza Durmisi (Salernitana), Jordan Lukaku (Antwerpen), André Anderson (Salernitana), Jony (Osasuna), Tiago Casasola (Salernitana), Fabio Maistro (Pescara), Emanuele Cicerelli (Salernitana), Cedric Gondo (Salernitana), Patryk Dziczek(Salernitana)
Távozott: Joseph Marie Minala (szl.), Senad Lulic (szl.), Marco Parolo (szl.), Mateo Musacchio (szl.), Simone Palombi (Alessandria)
Kölcsönbe: Joaquín Correa (Inter, 5 000 000)
Kölcsönből vissza: Andreas Pereira (Manchester United), Wesley Hoedt (Southampton)

AC MILAN
Érkezett: Fikayo Tomori (Chelsea, kölcsön után végleg, 29 200 000), Mike Maignan (Lille, 13 000 000), Sandro Tonali (Brescia, kölcsön után végleg, 6 900 000), Olivier Giroud (Chelsea, 1 000 000)
Kölcsönbe: Brahim Díaz (Real Madrid, 3 000 000), Alessandro Florenzi (Roma, 1 000 000), Pietro Pellegri (Monaco, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Alessandro Plizzari (Reggina), Mattia Caldara (Atalanta), Marco Brescianini (Virtus Entella ), Frank Tsadjout (Cittadella), Tommaso Pobega (Spezia), Diego Laxalt (Celtic), Andrea Conti (Parma), Lorenzo Colombo (Cremonese)
Távozott: Diego Laxalt (Dinamo Moszkva, 3 500 000), Hakan Calhanoglu (Inter, i.), Mario Mandzukic (szl.), Gianluigi Donnarumma (PSG, i.), Antonio Donnarumma (Padova, i.)
Kölcsönbe: Marco Brescianini (Monza), Frank Tsadjout (Pordenone), Lorenzo Colombo (SPAL), Jens Petter Hauge (Eintracht Frankfurt), Mattia Caldara (Venezia)
Kölcsönből vissza: Brahim Díaz (Real Madrid), Diogo Dalot (Manchester United), Soualiho Meité (Torino)

NAPOLI
Érkezett: Matteo Politano (Inter, kölcsön után végleg, 19 000 000), Juan Jesus (Roma, i.)
Kölcsönből vissza: Luca Palmiero (Chievo Verona), Adam Unasz (Crotone), Kévin Malcuit (Fiorentina), Sebastiano Luperto (Crotone), Amato Ciciretti (Chievo Verona), Zinédine Machach (Venlo), Gennaro Tutino (Salernitana), Michael Folorunsho (Reggina), Gianluca Gaetano (Cremonese)
Távozott: Elseid Hysaj (Roma, i.), Nikola Makszimovics (szl.), Amato Ciciretti (Pordenone)
Kölcsönbe: Gennaro Tutino (Parma), Sebastiano Luperto (Empoli), Michael Folorunsho (Pordenone), Nikita Contini (Crotone)
Kölcsönből vissza: Tiemoué Bakayoko (Chelsea)

AS ROMA

Érkezett: Roger Ibanez (Atalanta, kölcsön után végleg, 9 000 000), Bryan Reynolds (Dallas, kölcsön után végleg, 6 750 000), Ebrima Darboe (Roma U19), Matías Vina (Palmeiras, 13 000 000), Elseid Hysaj (Napoli, i.), Tammy Abraham (Chelsea, 40 000 000)
Kölcsönből vissza: Robin Olsen (Everton), Justin Kluivert (Leipzig), Mirko Antonucci (Salernitana), Cengiz Ünder (Leicester City), Alessandro Florenzi (PSG), Alessio Riccardi (Pescara), Zan Celar (Cremonese), William Bianda (Waregem), Steven Nzonzi (Rennes)
Távozott: Bruno Peres (Trabzonspor, i.), Juan Jesus (Napoli, i.), Antonio Mirante (szl.), Simone Farelli (szl.), Mirko Antonucci (Cittadella), Edin Dzeko (Inter, i.), Pedro (Lazio, i.)
Kölcsönbe: Pau López (Marseille), Cengiz Ünder (Marseille, 500 000), Justin Kluivert (Nice),
Alessandro Florenzi (Milan, 1 000 000), Ante Coric (Zürich), William Bianda (Nancy)

US SALERNITANA 1919
Érkezett: Reda Bultam (Triestina, kölcsön után végleg, 200 000), Michele Cavion (Ascoli, i.), Stefan Strandberg (Ural, i.), Tomasz Kupisz (Bari, kölcsön után végleg), Joel Obi (Chievo Verona, i.), Lassana Coulibaly (Angers, i.)
Kölcsönbe:
Nadir Zortea (Atalanta), Pawel Jaroszynski (Genoa), Matteo Ruggeri (Atalanta), Federico Bonazzoli (Sampdoria), Grigorisz Kasztanosz (Juventus U23), Simy (Crotone)
Távozott: Tomasz Kupisz (Pordenone)
Kölcsönbe:
Valerio Mantovani (Alessandria), Michele Cavion (Brescia), Sanasi Sy (Cosenza)
Kölcsönből vissza: Luka Bogdan (Livorno), Pawel Jaroszynski (Pescara), Szofian Kijin (Lazio), Riza Durmisi (Lazio), Mamadou Coulibaly (Udinese), André Anderson (Lazio), Gennaro Tutino (Napoli), Tiago Casasola (Lazio), Emanuele Cicerelli (Lazio), Cedric Gondo (Lazio), Patryk Dziczek (Lazio)

UC SAMPDORIA
Érkezett: Ernesto Torregrossa (Brescia, kölcsön után végleg, 6 000 000), Antonino La Gumina (Empoli, kölcsön után végleg, 5 500 000), Antonio Candreva (Inter, kölcsön után végleg, 2 500 000), Manuel De Luca (Chievo Verona, i.)
Kölcsönből vissza: Julian Chabot (Spezia), Fabio Depaoli (Benevento), Federico Bonazzoli (Torino), Ronaldo Vieira (Hellas Verona), Nicola Murru (Torino), Gianluca Caprari (Benevento), Wladimiro Falcone (Cosenza Calcio), Mohamed Bahlouli (Cosenza), Jeison Murillo (Celta Vigo)
Távozott: Antonio Palumbo (kölcsön után végleg, Ternana), Vasco Regini (Reggina, i.), Gastón Ramírez (szl.), Mohamed Bahlouli (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Federico Bonazzoli (Salernitana), Mehdi Léris (Brescia), Antonino La Gumina (Como)
Kölcsönből vissza: Keita Baldé (Monaco), Karlo Letica (Bruges)

SASSUOLO CALCIO
Érkezett: Hamed Junior Traore (Empoli, kölcsön után végleg, 16 000 000), Jeremy Toljan (Dortmund, kölcsön után végleg, 3 500 000), Maxime López (Marseille, kölcsön után végleg, 2 000 000), Pietro Cianci (Teramo, 250 000), Ruan (Gremio, 5 000 000)
Kölcsönbe:
Matheus Henrique (Gremio)
Kölcsönből vissza: Marco Sala (SPAL), Nicholas Pierini (Modena), Jens Odgaard (Pescara), Federico Ricci (Monza), Gianluca Scamacca (Genoa), Luca Mazzitelli (Pisa), Leonardo Sernicola (SPAL), Enrico Brignola (Frosinone), Claud Adjapong (Lecce), Davide Frattesi (Monza), Cristian Dell'Orco (Spezia), Riccardo Marchizza (Spezia), Marco Pinato (Cremonese), Alessandro Russo (Virtus Entella), Edoardo Goldaniga (Genoa)
Távozott: Marlon Barbosa (Sahtar Doneck, 12 000 000), Federico Di Francesco (SPAL, kölcsön után végleg, 4 500 000), Giangiacomo Magnani (Hellas Verona, kölcsön után végleg, 4 000 000), Luca Mazzitelli (Monza, 2 000 000), Luca Ravanelli (Cremonese, kölcsön után végleg), Federico Ricci (Reggina), Cristian Dell'Orco (Perugia)
Kölcsönbe:
Jens Odgaard (Waalwijk), Leonardo Sernicola (Cremonese), Alessandro Russo (Alessandria), Riccardo Marchizza (Empoli), Ruan (Gremio), Claud Adjapong (Reggina), Manuel Locatelli (Juventus), Marco Sala (Crotone)

SPEZIA CALCIO
Érkezett: Léo Sena (Atlético Mineiro, kölcsön után végleg, 2 000 000), Daniele Verde (AEK Athén, kölcsön után végleg, 600 000), Petko Hrisztov (Fiorentina, i.), Dimitriosz Nikolau (Empoli), Samuel Mráz (Empoli), Aimar Sher (Hammarby, 2 400 000), Kelvin Amian (Toulouse, 3 200 000), Emil Holm (SönderjyskE)
Kölcsönbe:
Viktor Kovalenko (Atalanta), Ebrima Colley (Atalanta)
Kölcsönből vissza: Theophilus Awua (Pro Vercelli), Sveinn Aron Gudjohnsen (Odense)
Távozott: Matteo Ricci (szl.), Claudio Terzi (szl.), Ardian Ismajli (Empoli), Andrej Galabinov (Reggina, i.)
Kölcsönbe: Elio Capradossi (SPAL)
Kölcsönből vissza: Riccardo Marchizza (Sassuolo), Cristian Dell'Orco (Sassuolo), Roberto Piccoli (Atalanta Bergamo), Federico Mattiello (Atalanta), Kevin Agudelo (Genoa), Nahuel Estévez (Estudiantes), Diego Farias (Cagliari), Tommaso Pobega (Milan), Lucien Agoume (Inter), Julian Chabot (Sampdoria), Riccardo Saponara (Fiorentina)

TORINO FC
Érkezett: Etrit Berisha (SPAL), Magnus Warming (Lyngby, 1 200 000), Dennisz Sztojkovics (Partizan Beograd, i.)
Kölcsönbe:
Marko Pjaca (Juventus)
Kölcsönből vissza: Jacopo Segre (SPAL), Simone Edera (Reggina), Soualiho Meité (Milan), Vincenzo Millico (Frosinone), Koffi Djidji (Crotone), Iago Falque (Benevento), Vitalie Damascan (Waalwijk), Ola Aina (Fulham)
Távozott: Lucas Boyé (Elche, kölcsön után végleg, 2 000 000), Nicolas N'Koulou (szl.), Samir Ujkani (szl.), Vitalie Damascan (Sepsi, i.), Salvatore Sirigu (Genoa, i.), Soualiho Meité (Benfica, 6 000 000), Lyanco (Southampton, 7 500 000)
Kölcsönből vissza: Nicola Murru (Sampdoria), Federico Bonazzoli (Sampdoria), Amer Gojak (Dinamo Zagreb)

UDINESE CALCIO
Érkezett: Daniele Padelli (Inter, i.), Lazar Samardzic (RB Leipzig, 3 000 000), Marco Silvestri (Hellas Verona, 2 500 000), Isaac Success (Watford)
Kölcsönbe: Destiny Udogie (Hellas Verona)
Kölcsönből vissza: Nicholas Opoku (Amiens), Antonín Barák (Hellas Verona), Svante Ingelsson (Paderborn), Riad Bajic (Ascoli), Ryder Matos (Empoli), Lukasz Teodorczyk (Charleroi), Felipe Vizeu (Ceará), Cristo (Mirandés), Mamadou Coulibaly (Salernitana)
Távozott: Juan Musso (Atalanta, 20 000 000), Antonín Barak (Hellas Verona, 6 000 000), Svante Ingelsson (Hansa Rostock), Sebastian Prödl (szl.), Rodrigo De Paul (Atlético Madrid, 35 000 000)
Kölcsönbe: Felipe Vizeu (Jokohama)
Kölcsönből vissza: Thomas Ouwejan (AZ), Kevin Bonifazi (SPAL), Jayden Braaf (Manchester City U23)

VENEZIA FC
Érkezett: David Schnegg (LASK, 250 000), Daan Heymans (Waasland-Beveren, i.), Dor Perec (Maccabi Tel Aviv, i.), Tanner Tessmann (Dallas, 3 640 000), Gianluca Busio (Kansas City, 6 000 000), Thomas Henry (Leuven, 5 500 000)
Kölcsönbe: Tyronne Ebuehi (Benfica B), Arnór Sigurdsson (CSZKA Moszkva, 800 000), David Okereke (FC Bruges), Mattia Caldara (Milan)
Távozott:
Kölcsönből vissza: Gabriele Ferrarini (Fiorentina), Sebastiano Esposito (Inter), Jusszef Maleh (Fiorentina)

Lezárva pénteken, vastaggal a hét igazolásai.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik