Conte: Még semmit sem értünk el

Vágólapra másolva!
2012.11.25. 16:19
null
A legutóbbi Milan–Juventus bajnokiról sokáig beszéltek, többek között Sulley Muntari (jobbra) meg nem adott gólja miatt (Fotó: Action Images)
Rangadót rendeznek vasárnap este az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában, még akkor is, ha a Milan eddig 17 ponttal kevesebbet gyűjtött, mint a hozzá érkező Juventus. Tudja ezt a torinóiak eltiltását töltő vezetőedzője, Antonio Conte is, míg a Milant irányító Massimiliano Allegri szerint tökéletes játékra lesz szükségük.

 

„Fontos meccs lesz egy olyan csapat ellen, amely most ugyan nincs a legjobbak között, de minőségi kerete van. Mi vezetjük a tabellát, ám nem szabad elfelejtenünk, hogy még semmit sem értünk el” – mondta Antoni Conte, a Juventus eltiltott vezetőedzője.

A másik mester, Massimiliano Allegri tisztában van azzal, hogy nem sokat hibázhatnak, ha nyerni akarnak, márpedig jelenlegi helyzetükben csak ez lehet a céljuk, főleg hazai környezetben.

„Minden téren tökéletes teljesítményt kell nyújtanunk, még akkor is, ha a futballban természetesen nem létezik tökéletesség – mondta a Milan edzője, aki hozzátette, nem alkalmaznak követő emberfogást Andrea Pirlóval szemben. – Az előző szezonban sem tettük, és ezúttal sem alkalmazzuk ezt a módszert. Persze azért rajta tartjuk a szemünket.”

Allegri szerint még nincs veszve a szezonjuk, bár a tabellára nem szívesen néz rá.

„Sajnálatos, hogy nem állunk előrébb, de még van időnk a felzárkózásra. Egy nagyszerű eredmény visszahozná a szurkolók lelkesedését, és az önbizalmunknak is jót tenne. Hogy mi változott az előző Milan–Juventus óta? Távozott tizenhárom játékosunk, de már nincs értelme erről beszélni. Azokkal kell dolgoznom, akik itt vannak.”

A Juventus a legutóbbi hat, Milan vendégeként lejátszott mérkőzéséből csak egyet veszített el. Az előző szezonban 1–1-re végeztek egymással a felek úgy, hogy a játékvezető nem adta meg Sulley Muntari gólját.

A Milan sérültlistáján továbbra is majdnem egy csapatra való játékos található (Sulley Muntari, Ignazio Abate, Djamel Mesbah, Dídac Vilá, Massimo Ambrosini, Luca Antonini, Bakaye Traoré, Daniele Bonera, Pato), a Juventusból viszont csak egy játékos hiányzik, igaz, ő fontos láncszem, Giorgio Chiellini.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 13 10 2 1 29–9 +20 32
2. Internazionale 13 9 1 3 26–15 +11 28
3. Fiorentina 13 8 3 2 23–10 +13 27
4. Napoli 13 8 3 2 22–11 +11 27
5. Lazio 13 7 2 4 19–17 +2 23
6. Roma 13 6 2 5 30–23 +7 20
7. Catania 14 5 4 5 18–20 –2 19
8. Atalanta 13 6 2 5 14–19 –5 18
9. Parma 13 4 5 4 16–18 –2 17
10. Udinese 13 3 7 3 18–20 –2 16
11. Cagliari 13 4 4 5 13–19 –6 16
12. Milan 13 4 3 6 20–18 +2 15
13. Torino 13 3 6 4 13–12 +1 14
14. Palermo 14 3 5 6 14–21 –7 14
15. Sampdoria 13 4 2 7 16–19 –3 13
16. Bologna 13 3 2 8 15–18 –3 11
17. Chievo 13 3 2 8 13–25 –12 11
18. Pescara 13 3 2 8 9–24 –15 11
19. Siena 13 4 4 5 13–14 –1 10
20. Genoa 13 2 3 8 13–22 –9 9

A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik