Conte: Bebizonyítottuk, hogy Csapat vagyunk!

2011.12.22. Utolsó módosítás: 2012.04.10 02:40:18

Bár csak gól nélküli döntetlent játszott az Udinese elleni idegenbeli rangadón, a Juventus ezzel az egy ponttal beérte az egy nappal korábban nyerő, listavezető AC Milant.

Conte elégedett a csapat teljesítményével (Fotó: Action Images)

 

Az „öreg hölgy” az egyedüli veretlen csapat az európai topligák küzdelmeiben, az együttes kapusa, Gianluigi Buffon elmondása szerint a cél ennek ellenére nem az újabb, 28. bajnoki cím, hanem a Bajnokok Ligája-indulást érő helyek elérése – Olaszországból jövőre három együttes indulhat az elitsorozatban.

„A 2012-es célunk az, hogy kvalifikáljuk magunkat a Bajnokok Ligájára – nyilatkozta az olasz válogatott kapus. – A tény, hogy egyedüliként veretlen az együttes a nagy bajnokságok küzdelmeiben, büszkévé tesz minket, senki sem gondolta volna az előző két szezon 7. helye után, hogy karácsonykor a tabella elején leszünk.”

„Az Udinesével játszott döntetlen? Intenzív, nagyon taktikus mérkőzés volt, és úgy hiszem, hogy a futball szakértői értékelik ezt. Volt pár helyzete mindkét együttesnek, de az iksz reális eredmény.”

A „zebrák” védője, Giorgio Chiellini elégedett volt a teljesítménnyel, Antonio Conte vezetőedző pedig a két együttes védelmét méltatta.

„Úgy jöttünk ide, hogy nyerni akarunk, és bár erre törekedtünk, nem sikerült, az utolsó passzok elrontása miatt, de elégedettek vagyunk a teljesítménnyel. Egy újabb olyan összecsapás volt, amelyen megmutattuk erőnket, nem sok csapat fog ebben a stadionban úgy játszani, ahogy mi tettük” – utalt az Udinese korábbi hibátlan hazai mérlegére is Chiellini.

„Ez a két csapat büszkélkedhet a Serie A két legjobb védelmével – kezdte Conte. – A csapatom bizonyította szilárdságát minden téren. Nem mindenki lép úgy pályára itt, hogy egyből átveszi a kezdeményezést, ne felejtsük el, hogy az előző szezonban az Udinese előttünk végzett a bajnokság végén.”

„Egy pillanatra sem mondtunk le a győzelemről, és bebizonyítottuk, hogy Csapat vagyunk” – tette hozzá a vezetőedző.

Nem indult könnyen a Lecce elleni találkozó, de az Internazionale a borzalmas szezonkezdet után az elmúlt hét mérkőzésen aratott hatodik sikerével a 17. helyről az ötödik pozícióba ugrott.

„Amikor hátrányba kerülsz, és négyszer találod el a kapufát, de az együttes jól játszik, előbb-utóbb betalálsz, és végül megnyered a mérkőzést – mondta Claudio Ranieri. – Ilyen karácsonyra vágytunk, nagyon szerettünk volna visszakapaszkodni a tabella élmezőnyébe, elfoglalni a minket megillető helyet.”

„A srácoknak az eddigi teljesítményükre tízes skálán hatost adnék, mert tudnak ennél jobban is játszani, és szükség is lesz rá.”

A fekete-kékek második, fordító gólját szerző Diego Milito hosszú, eredménytelen időszakot tudhat maga mögött – az argentin támadó szeptember 24. óta először talált be.

„Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak, mert ők mindig mögöttem álltak. Ezt a gólt nekik ajánlom – nyilatkozta Diego Milito. – Nem aggódtam ugyanakkor, nyilvánvalóan hiányoztak a gólok, de ez előfordul néha a futballban. Remélhetőleg most már képesek leszünk ezt a formát állandósítani.”

 SERIE A
AZ 1. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSEK
Internazionale–Lecce 4–1 (Pazzini 34., D. Milito 49., Cambiasso 73., Álvarez 91., ill. Muriel 20.)
Lazio–Chievo 0–0
Napoli–Genoa  6–1 (Cavani 12., 24., Hamsík 17., Pandev 45+1., Gargano 47., Zuniga 80., ill. Jorquera 27.)
Novara–Palermo 2–2 (Mazzarani 77., Rigoni 84., ill. Ludi 20. – öngól, Bertolo 74.)
Parma–Catania 3–3 (Modesto 5., Biabiany 23., Floccari 44., ill. Almirón 21., Lodi 74. – 11-esből, Catellani 85.)
Bologna–Roma  0–2 (Taddei 17., Osvaldo 40.)
Atalanta–Cesena 4–1 (Denis 17. – 11-esből, Marilungo 18., 44., Peluso 71., ill. Candreva 12.)
Udinese–Juventus 0–0
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 
1. Milan 16 10 4 2 35–16 +19  34
2. Juventus 16 9 7 27–11 +16  34
3. Udinese 16 9 5 2 20–9 +11  32
4. Lazio 16 8 6 2 24–13 +11  30
5. Internazionale 16 8 2 6 22–19 +3  26
6. Napoli 16 6 6 4 29–18 +11  24
7. Roma 16 7 3 6 21–19 +2  24
8. Catania 16 5 7 4 20–23 –3  22
9. Palermo 16 6 3 7 18–20 –2  21
10. Genoa 16 6 3 7 19–24 –5  21
11. Atalanta 16 6 8 2 23–19 +4  20
12. Chievo 16 5 5 6 13–18 –5  20
13. Parma 16 5 4 7 21–26 –5  19
14. Fiorentina 16 4 6 6 15–15 0 18
15. Cagliari 16 4 6 6 12–17 –5  18
16. Siena 16 3 6 7 14–16 –2  15
17. Bologna 16 4 3 9 14–24 –10  15
18. Novara 16 2 6 8 17–29 –12  12
19. Cesena 16 3 3 10 8–20 –12  12
20. Lecce 16 2 3 11 17–33 –16  9