Conte: Bárki más megtört volna a Napoli ellen

Vágólapra másolva!
2011.11.30. 08:57
null
A Juventusnak nehéz dolga volt Nápolyban, de szerzett egy pontot (Fotó: Reuters)
A Napoli és a Juventus parádés mérkőzésen játszott 3–3-as döntetlent tegnap este az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, és a kétgólos hátrányból felálló torinóiak vezetőedzője, Antonio Conte úgy nyilatkozott, bármely más csapat megtört volna a San Paolóban. A Napoli nagyon csalódott trénere, Walter Mazzarri elmondta, 3–1-es állásnál már a zsebében érezte a három pontot.

Antonio Conte, a Juventus vezetőedzője a Napoli elleni 3–3-as döntetlen után elmondta, nagyon büszke játékosaira, hogy fel tudtak állni kétgólos hátrányból, és úgy véli, kevés csapat lett volna képes erre a bravúrra Nápolyban.

„Küzdeni tudásból jelesre vizsgázott a csapatom. A tudás, a taktika, a technika nem elég egy ilyen meccs megfordításához, ehhez hatalmas lelkierő is kell. Nagyon nehezen indult számunkra a mérkőzés, a Napoli nagy tempóban futballozott, de úgy tűnt, mintha mi csak arra várnánk, hogy elfáradjon. Aztán kétgólos hátrányba kerültünk, és ez az eredmény, ez a teljesítmény, ez a hangulat a San Paolóban bármelyik másik csapatot megtörte volna" – mondta Antonio Conte.

„Ezért nagyon büszke vagyok arra, hogy a játékosaim alázattal, elszántan és hittel visszavágtak a Napolinak. A technikai tudás mellett nagyon örülök, hogy láthattam ezt a belső erőt a csapatban. Büszke vagyok, hogy ezeket a srácokat edzhetem" – tette hozzá a szakember.

A Napolit irányító Walter Mazzarri nagyon csalódottan nyilatkozott a döntetlen után: a szakember 3–1-es állásnál már azt gondolta, megnyerik az összecsapást.

„A pohár félig üres számomra. Bámulatosan játszottunk az első félidőben, amíg kitartott az erőnk, de sajnos megfizettünk azért, hogy számos meccset kell játszanunk egymás után. Nem vártam a szünetet, mivel a lelkesedésünk még vagy tizenöt percig vitt volna előre minket. Láthatták, nem volt nyomás a csapatomon" – jelentette ki Mazzarri.

„Amikor Goran Pandev góljával három egyre vezettünk, őszintén mondom, azt gondoltam, megnyertük a meccset, még ha nem is bírtuk már olyan jól erővel. A nagy csapatok több tapasztalt játékossal, mint Andrea Pirlo, tudják, hogyan lassítsák a tempót, és nyugtassák meg a társaikat. Nekünk meg kell tanulnunk ezt. Nagy kár a harmadik gólért, amelyet úgy kaptunk, hogy négy játékosom volt Simone Pepe körül, akinek szerencséje volt, hogy visszapattant hozzá a labda az egyik futballistámról. Pedig már azt hittem, hogy győztünk" – mondta csalódottan a szakember, aki szerint a fáradtság miatt nem tudtak már jó döntéseket hozni játékosai.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



EMLÉKEZTETŐ
SERIE A, 11. FORDULÓ, ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
NAPOLI–JUVENTUS 3–3
Gól: Hamsík (22.), Pandev (40., 68.) ill. Matri (48.), Estigarribia (72.), Pepe (80.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 12 7 5 22–10 +12 26
2. Milan 12 7 3 2 27–14 +13 24
3. Udinese 12 7 3 2 15–6 +9 24
4. Lazio 12 6 4 2 16–9 +7 22
5. Palermo 12 6 1 5 16–15 +1 19
6. Napoli 12 4 5 3 17–11 +6 17
7. Roma 12 5 2 5 15–14 +1 17
8. Catania 12 4 5 3 14–18 –4 17
9. Genoa 11 4 3 4 14–14 0 15
10. Parma 12 5 7 15–20 –5 15
11. Chievo 12 4 3 5 10–16 –6 15
12. Siena 12 3 5 4 14–11 +3 14
13. Atalanta 12 5 5 2 16–15 +1 14
14. Cagliari 12 3 5 4 11–13 –2 14
15. Internazionale 11 4 2 5 14–17 –3 14
16. Fiorentina 12 3 4 5 10–11 –1 13
17. Bologna 12 3 2 7 10–18 –8 11
18. Novara 12 2 4 6 14–21 –7 10
19. Cesena 12 2 3 7 6–13 –7 9
20. Lecce 12 2 2 8 9–19 –10 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik