Calciopoli: nem engedik besározni Facchettit

Vágólapra másolva!
2010.04.10. 15:13
null
Giacinto Facchetti Inter-elnök 2005 nyarán, Luís Figo szerződtetésekor (Fotó: Action Images)
Egyre nagyobb hullámokat ver Luciano Moggi védőügyvédeinek tevékenysége Olaszországban. A Juventus egykori ügyvezető igazgatójának ügyvédei hangfelvételeket tártak a nápolyi bíróság elé, bebizonyítandó, hogy nem a Juve labdarúgócsapatának nevében „eljáró" Moggi volt az egyetlen, aki a játékvezető-küldő bizottságnál meglévő kapcsolatai révén igyekezett „egyengetni" együttese útját. A 2005-ös meccsmanipulációs botránnyal, a Calciopolival összefüggésbe hozott telefonbeszélgetések egyes részletei megjelentek az olasz médiában, mire Massimo Moratti, a megvádolt Inter elnöke szombaton jelezte: hajlandó tanúskodni a bíróság előtt.

Maurilio Prioreschi védőügyvéd elmondta: a rendőrség 171 ezer telefonbeszélgetést vizsgált meg a 2005-ös Calciopoli kivizsgálása során, és ők – Luciano Moggi ügyvédi csapatának tagjai – ezek között ráleltek néhányra, amelyet nem használtak fel bizonyítékként, holott szerintük a napnál is világosabban alátámasztják álláspontjukat: hiba volt a Juve elöljáróját beállítani a meccsmanipulációs botrány központi figurájának.

A most nyilvánosságra hozott, 2005 tavaszán rögzített beszélgetések szereplői egyfelől a játékvezető-küldő bizottság befolyásos vezetői (Paolo Bergamo, Pierluigi Pairetto), másfelől olyan közismert személyiségek voltak, mint Adriano Galliani Milan-alelnök, Luciano Spalletti, az Udinese akkori vezetőedzője, valamint a néhai Giacinto Facchetti, az Inter legendás hátvédből lett elnöke.

Massimo Morattit, az Inter jelenlegi első emberét Facchetti közvetett bevádolása késztette arra, hogy dühösen bejelentse: kész a nápolyi bíróság előtt tanúskodni, hogy tisztázza a klub feddhetetlen szimbólumát, akinek már nem áll módjában védekezni. A köztiszteletben álló Facchetti 2006 szeptemberében súlyos betegség következtében elhunyt.

Az internetes portálokon megjelentek szerint valóban zajlottak beszélgetések a nevezettek között, és természetesen a játékvezetők egy-egy mérkőzésen nyújtott tevékenysége volt a téma. A felek figyelmeztették egymást: bizalmas beszélgetésekről van szó, részleteik nem tartoznak a külvilágra.

Íme, a rendőrség által nem bizonyító erejűnek tartott, ám mindenképpen pikánsnak – kellő képzelőerővel: gyanúsnak – nevezhető két részlet:

Az egyikben Bergamo, a játékvezető-küldő bizottság vezetője így nyugtatgatja Facchettit egy meg nem adott gól miatt: „Meg fogod látni, hogy (az aznap estére kijelölt bírónak, Palancának) jó meccse lesz, csak várj és figyelj, meglátod, hogy így lesz..."

A másikban Spalletti arra kéri Bergamót, hogy „úgy küldjön bírókat, ahogyan szokott", mire a megszólított úgy reagál, hogy az általa kiválasztott két asszisztens, Pisacreta és Griselli által „kellőképpen védve lesznek", s melléjük FIFA-bírók közül sorsolnak vezetőbírót. Bergamo búcsúzóul „sok szerencsét" kíván, és leszögezi, hogy „meg fogjuk csinálni".

Moggi ügyének következő tárgyalási napja április 13-án lesz Nápolyban, Moratti azon készül tanúskodni, hogy tisztázza Facchettit. A napokban felvetődött, hogy az új bizonyítékok felbukkanásával az Olasz Labdarúgó-szövetség újra kinyithatja a Calciopoli-dossziét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik