Bologna: Nagy Ádám profizmusa garanciát jelent Donadoninak

Vágólapra másolva!
2016.09.25. 12:10
A világ egyik leghíresebb pályáján, a milánói Giuseppe Meazza Stadionban játszik vasárnap a Bologna, és minden jel szerint az Internazionale ellen is Nagy Ádám szerepel a középpálya tengelyében.


Lassan már szinte szokássá válik, hogy Roberto Donadoni bolognai vezetőedző a 21 éves magyar középpályást dicséri a soros mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón. Ezúttal Ladislav Krejcí mellett emelte ki a korábbi ferencvárosi játékost: „Profizmusuk, akaratuk, fogékonyságuk nekem garancia.”
Lassan már szinte szokássá válik, hogy Roberto Donadoni bolognai vezetőedző a 21 éves magyar középpályást dicséri a soros mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón. Ezúttal Ladislav Krejcí mellett emelte ki a korábbi ferencvárosi játékost: „Profizmusuk, akaratuk, fogékonyságuk nekem garancia.”

A Corriere di Bologna megszólaltatta a nagy meccs közeledtével a Bologna korábbi középpályását, a 41 éves Jonatan Binottót, aki a nyári átigazolásokat is értékelte.

„Minden elismerésem az egyesület vezetőié, akik csekély pénzből vásároltak kevéssé ismert játékosokat, akik aztán meghatározó emberekké váltak – szólt az elemzés. – A méltatlan módon távozó Amadou Diawara helyére például megszerezték Nagy Ádámot, akinek a játéka lehetővé teszi, hogy a csapat a korábbinál támadóbb felfogásban futballozzon.”

Nem lesz könnyű a bolognaiak feladata, a gyengén rajtoló Internazionale láthatóan kezd magára találni, a Juventus előző heti váratlan legyőzése (2–1) után a hétközi fordulóban az Empolit is felülmúlta (2–0).

OLASZ SERIE A
6. FORDULÓ, VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK

12.30: Torino–Roma (Tv: DIGI Sport2)
15.00: Genoa–Pescara
15.00: Internazionale–Bologna (Tv: DIGI Sport2)
15.00: Lazio–Empoli
15.00: Sassuolo–Udinese
20.45: Fiorentina–Milan (Tv: DIGI Sport1)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Palermo–Juventus 0–1
(Goldaniga 49. – öngól)
Napoli–Chievo 2–0 (Gabbiadini 24., Hamsík 39.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 6 5 1 12–4 +8 15
2. Napoli 6 4 2 14–5 +9 14
3. Roma 5 3 1 1 13–5 +8 10
4. Internazionale 5 3 1 1 7–5 +2 10
5. Chievo 6 3 1 2 7–6 +1 10
6. Milan 5 3 2 8–7 +1 9
7. Bologna 5 3 2 7–9 –2 9
8. Genoa 4 2 1 1 6–4 +2 7
9. Lazio 5 2 1 2 8–7 +1 7
10. Fiorentina 4 2 1 1 5–4 +1 7
11. Udinese 5 2 1 2 6–8 –2 7
12. Sampdoria 5 2 3 5–7 –2 6
13. Sassuolo 5 2 3 5–8 –3 6
14. Torino 5 1 2 2 8–6 +2 5
15. Pescara 5 1 2 2 6–7 –1 5
16. Palermo 6 1 2 3 3–7 –4 5
17. Cagliari 5 1 1 3 7–11 –4 4
18. Empoli 5 1 1 3 2–6 –4 4
19. Atalanta 5 1 4 6–11 –5 3
20. Crotone 5 1 4 3–11 –8 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik