Benítez három játékost vinne magával

Vágólapra másolva!
2010.06.04. 12:48
null
Benítez már mutatja az utat Torresnek Milánóba? (Fotó: Action Images)
Címkék
Helyi lapértesülés szerint a Bajnokok Ligája-győztes Internazionale konkrét ajánlatott tett a vezetőedzői posztra Rafael Beníteznek, aki csütörtökön jelentette be, hogy közös megegyezéssel távozik a Liverpool labdarúgócsapatától.
A Gazzetta dello Sport úgy tudja: a milánói klub három évre szóló szerződést kínál a spanyol szakembernek, aki szezononként 5.5 millió eurót tehetne zsebre.

Az újság információi szerint az 50 éves trénert a jövő héten mutatják be az Internél, amely az idén a BL mellett az olasz bajnokságot és a kupát is megnyerte az azóta már a Real Madridhoz szerződő José Mourinhóval.

Az angol sajtó úgy értesült, hogy Benítez hárommillió fontos (egymilliárd forintos) végkielégítéssel távozik Liverpoolból, mivel az eredeti szerződése 2014-ig szólt.

Az olasz lap továbbá tudni véli, hogy amennyiben Benítez aláír a milánói klubhoz, három játékost vinne magával a Pooltól.

A spanyol mester kívánságlistájának első helyén honfitársa, az Európa-bajnok támadó, Fernando Torres áll, aki Európa egyik legjobb csatárává nőtte ki magát liverpooli tartózkodása alatt.

A korábbi Atlético-futballista mellett az argentin védekező középpályást, Javier Mascheranót, valamint a holland támadót, Dirk Kuytöt szerződtetné Benítez.

Steven Gerrardot szintén előszeretettel boronálják össze a fekete-kékekkel, ám az angol középpályás jövője még koránt sincs tisztázva. Ha mégis a távozás mellett dönt, akkor az Inter nagy harcot vívhat érte a Real Madriddal.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik