AS Roma: „csak” egymilliót kell fizetni Perotti kölcsönvételéért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.01. 19:04
Ahogyan arról már vasárnap beszámoltunk, Diego Perotti délután még a Genoa színeiben játszott a Fiorentina elleni bajnokin, a lefújás után viszont a repülőtérre vezetett az útja. A 27 éves argentin szélső este megérkezett Rómába, hétfőre pedig, az orvosi vizsgálatok végeztével kiderültek szerződésének részletei is.

Korábban arról írt az olasz sajtó, hogy a rómaiak kétmillió eurót fizetnek Perotti kölcsönvételéért, de kiderült, csak feleennyit kasszíroz most a Genoa – és további kilencmilliót (majd további bónuszokat) a nyáron, ha végleg csatlakozik a szélső a fővárosiakhoz.

„Sajnálom, hogy így kellett távoznom, de ez nagy lehetőség a számomra – idézi a Sky Sport Italia Perottit. – Üdvözlöm az összes Genoa-szurkolót, akik a kezdetektől mellettem álltak. Minden tőlem telhetőt megtettem a csapatért. Úgy gondolom, ezzel a Genoa is jól jár. A Roma javuló formát mutat az utóbbi hetekhez képest, és ott van a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.”

A kétszeres argentin válogatott, de spanyol útlevéllel is rendelkező Perotti 2014-ben igazolt át a Sevillától a Genoába, a nyáron négy évre kötelezi el magát az AS Romához, ha végleg megveszik őt a „farkasok”.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik