Allegri: A Laziónak igazi kapura lövése sem volt

Vágólapra másolva!
2011.02.02. 12:23
null
Ibrahimovic lövése mindkét kapufát eltalálta (Fotó: Action Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság éllovasa, az AC Milan pontokat vesztett a Lazio elleni hazai bajnokin, és Massimiliano Allegri, a piros-feketék vezetőedzője szerint győzelmet érdemeltek volna a római csapat ellen. Edy Reja elismerte, hogy együttesének szerencséje is volt, de örül a fontos pontnak. Luigi Delneri, a Juventus vezetőedzője változást vár a januárban megerősödött csapatától.

Massimiliano Allegri, a Milan vezetőedzője úgy véli, csapata győzelmet érdemelt volna tegnap este a Lazio ellen, de azzal elégedett, hogy együttese sorozatban harmadszor zárt kapott gól nélkül.

„Túlságosan kapkodtunk az első félidőben, így számos passzt elrontottunk. A Lazio jól védekezett, de egy igazi kapura lövése sem volt. Volt, hogy jól játszottunk, de néha kaotikus volt a futballunk” – mondta Allegri.

„Mégis rengeteg helyzetünk volt, egy akcióból kétszer is eltaláltuk a kapufát. Mindent egybevetve győzelmet érdemeltünk volna. A jó hír, hogy sorozatban harmadszor zártuk kapott gól nélkül a meccset. Hat találkozónk volt rövid időn belül, és Mathieu Flamininak úgy kellett végigjátszania a kilencven percet, hogy nem teljesen egészséges” – tette hozzá a szakember.

A Laziót irányító Edy Reja elégedett a megszerzett egy ponttal, és úgy véli, a Milan otthonában mindenkinek szüksége van egy kis szerencsére a jó eredményhez.

„Ahhoz, hogy a Milan otthonában pontokat szerezzen egy csapat, kell egy kis szerencse. Szenvedtünk, de jól védekeztünk. Fontos ponttal térünk haza, amely főleg azokkal szemben jön jól, akik azt várták, hogy vereséget szenvedünk. Jól tartottuk a labdát, és a kontratámadásokra próbáltunk építeni, de amikor igazán nyomnunk kellett volna, már nem volt annyi erőnk” – mondta Reja.

„Realista vagyok, tudom, hogy a Milannak voltak hiányzói, és azt mondtam játékosaimnak a meccs előtt, hogy pontokat kell szereznünk, mivel az ellenfél átalakított középpályával játszik. Ott jól kitartottunk, és a védelemben is” – tette hozzá a Lazio edzője.

A Rudolf Gergelyt is foglalkoztató Bari ellen csütörtök este pályára lépő Intert leszámítva a Milan többi üldözője ma csökkentheti hátrányát a piros-feketékkel szemben. Érdekesnek ígérkezik a Palermo–Juventus összecsapás. Luigi Delneri, a torinóiak vezetőedzője elmondta, itt az ideje, hogy a Luca Tonival, Andrea Barzaglival és Alessandro Matrival megerősödött csapat magára találjon.

A Napoli már biztosan megőrzi második helyét ebben a fordulóban, és két pontra csökkentheti hátrányát a Milannal szemben, ha megveri a Chievót Veronában. Az Interhez hasonlóan 38 pontos Roma a Bresciával csap össze, és két kihagyott meccs után Vass Ádám is ott van a fővárosba utazó keretben. A Koman Vladimirt és Laczkó Zsoltot is foglalkoztató Sampdoria a Cagliarit fogadja, az olasz lapok szerint egyik magyar légiós sem kezd a meccsen.

SERIE A
23. FORDULÓ, A MAI PROGRAM
Roma–Brescia 20.45
Sampdoria–Cagliari 20.45
Cesena–Catania 20.45
Fiorentina–Genoa 20.45
Palermo–Juventus 20.45 (Tv: Digi Sport)
Parma–Lecce 20.45
Udinese–Bologna 20.45
Chievo–Napoli 20.45
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 
1. Milan 23 14 6 3 39–18 +21  48
2. Napoli 22 13 4 5 36–20 +16  43
3. Lazio 23 12 5 6 29–21 +8  41
4. Internazionale 21 11 5 5 36–24 +12  38
5. Roma 21 11 5 5 31–24 +7  38
6. Udinese 22 11 3 8 36–29 +7  36
7. Juventus 22 9 8 5 36–27 +9  35
8. Palermo 22 10 4 8 36–28 +8  34
9. Cagliari 22 8 5 9 26–23 +3  29
10. Chievo 22 6 9 7 23–22 +1  27
11. Sampdoria 21 6 9 6 20–22 –2  27
12. Genoa 21 7 6 8 18–20 –2  27
13. Fiorentina 21 6 7 8 21–23 –2  25
14. Bologna 21 7 7 7 23–29 –6  25
15. Parma 22 6 7 9 22–28 –6  25
16. Catania 22 5 7 10 18–29 –11  22
17. Lecce 22 5 6 11 21–39 –18  21
18. Cesena 22 5 5 12 16–28 –12  20
19. Brescia 22 5 3 14 17–30 –13  18
20. Bari 22 3 5 14 14–34 –20  14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik