AC Milan: „Abbiati mentett meg minket, jövőre is itt lesz”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.06. 12:13
Adriano Galliani, az AC Milan labdarúgócsapatának alelnöke a Torino elleni 1–0-s sikert követően a milánóiak kapusát, Christian Abbiatit méltatta, és elmondta: a veterán kapus mentette meg csapatát a vereségtől, így ezt és egész éves teljesítményét figyelembe véve meg fogják hosszabbítani a nyáron lejáró szerződését.

„Kemény meccs volt, benne volt a pakliban, hogy veszítünk. Abbiatinak köszönhetünk mindent, szerintem ő mentett meg minket a vereségtől. Biztos vagyok benne, hogy jövőre is a nálunk fog védeni” – mondta Galliani a harmincöt éves Abbiatiról, akinek 2013 júniusában jár le a szerződése a Milannál.

A Milan a torinóiak elleni sikernek köszönhetően megszilárdította harmadik helyét a bajnokságban, azonban az alelnök szerint a hátralévő három mérkőzésen is ugyanígy kell koncentrálniuk, ha meg akarják őrizni pozíciójukat.

„Nem játszottunk jól, különösen az első félidőben, de nyertünk, és így már négy pont az előnyünk a Fiorentina előtt. A hátralévő mérkőzésekből kettőt még biztosan nyernünk kell, ha dobogósak szeretnénk lenni. Figyelembe véve a szezon kezdetét, egyértelműen a harmadik hely a legjobb, amit elérhetünk. Lehet, hogy lesz egy-két kisebb változtatás a nyáron, de a csapat magja ugyanaz marad a következő szezonra is, mivel most már versenyképesek vagyunk” – tette hozzá Galliani.

Az AC Milan legközelebb szerdán 18 órakor a már kieső Pescara ellen lép pályára a hétközi fordulóban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik