A Roma két tizenegyesgóllal megverte a Laziót

Vágólapra másolva!
2010.11.07. 17:08
null
Jogos a Roma játékosainak öröme: legyőzték az ősi riválist (Fotó: Reuters)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 10. fordulójának rangadóján az AS Roma két, büntetőből szerzett találattal 2–0-ra legyőzte a listavezető városi rivális Laziót.

 

LAZIO–ROMA

A találkozó első húsz percében nem jöttek futószalagon a helyzetek, inkább a derbiken már megszokott paprikás hangulatú kakaskodások és összecsapások jellemezték ezt az időszakot.

A kezdeti „ismerkedés” után már helyzeteket is láthattunk. A Lazio próbálta meg diktálni az iramot, de Hernanes lövése és Tommaso Rocchi helyzete után a Roma átvette az irányítást.

A bordó-sárgák szép játékkal próbálták feltörni a listavezető pályaválasztók védelmét, de igazi veszélyt csak Mirko Vucsinics, Simone Perrotta és John Arne Riise átlövései jelentettek.

A Roma rohamai után visszavettek a csapatok az iramból, és főként a középpályán zajlott a játék. Az első félidő utolsó negyedórájában már nem forogtak veszélyben a kapuk, bár a Roma a csereként beálló Leandro Greco révén a kapuba talált, a játékvezető azonban lesállás miatt érvénytelenítette a találatot, így a félidőben 0–0-val fordultak a csapatok.

A második félidőt a Lazio kezdte jobban, ám Stephan Lichtsteiner kezezése miatt tizenegyeshez jutott a Roma, amelyet Marco Borriello a bal alsóba lőtt, s bár Fernando Muslera majdnem hárított, a hóna alatt becsorgott a labda a kapuba. 0–1

A kapott gól nem fogta meg a Laziót, átvette a játék irányítását, és sorra dolgozta ki a kisebb helyzeteket, de a Roma kapusának, Júlio Sérgiónak nem kellett bravúrokat bemutatnia.

A 65. percben megvolt a Lazio első nagyobb helyzete. Stefano Mauri emelt be a védők mögé a tizenhatoson belülre Hernanesnek, aki jobbal kapura lőtt, Júlio Sérgio azonban bravúrral hárította a lövést.

A Lazio egyre jobban kitámadott, s így a Roma gyors kontrákat indíthatott a széleken. A 77. percben Riise futott fel a bal oldalon, majd a tizenhatoson belülre passzolt, ahol az érkező Fábio Simplício telibe lőtte a lécet. A brazil kapufája után nem sokkal egyébként a Lazio is feljegyezhetett egyet Foggia révén.

A 87. percben André Dias szabálytalankodott a csereként beálló Júlio Baptistával szemben a tizenhatoson belül. A játékvezető ismét tizenegyest ítélt, amelyet Vucsinics magabiztosan a jobb alsóba lőtt. A gólt (ahogy azt ígérte) nemrég született fiának ajánlotta. 0–2

A mérkőzés összességében nagyjából kiegyenlített volt, ám ezúttal a Romának volt több szerencséje. A Lazio becsülettel küzdött az egyenlítésért, de a Roma rendre megállította az éllovas rivális támadásait.

LAZIO–ROMA 0–2

0–1

 

0–2

 

 

 

A TÖBBI PÁLYÁN TÖRTÉNT…
 

A római derbi árnyékában pályára lépett a Juventus és az AC Milan is, és egyik nagyágyúra sem vált különösebben nehéz feladat: a torinóiak az utolsó előtti Cesena, a milánóiak pedig a sereghajtó Bari ellen próbálták meg begyűjteni a három pontot.

A hazai pályán játszó Juventus hamar hátrányba került, de Alessandro Del Piero büntetőből egyenlített, majd az első félidő hajrájában Fabio Quagliarella a vezetést is megszerezte a „zebráknak”. Az igazsághoz tartozik, hogy a második hazai gól pillanatában már emberelőnyben játszott a Juve, miután Maximiliano Pellegrino megkapta második sárga lapját is. A második félidő hajrájában Vincenzo Iaquinta is feliratkozott a gólszerzők közé, kialakítva a 3–1-es végeredményt.

A Milan jól kezdett a Bari otthonában: a piros-feketék hamar vezetést szereztek Massimo Ambrosini révén, majd Mathieu Flamini találatának köszönhetően kétgólos előnnyel mehettek a szünetre. A fordulás után a Bari szépített, de Alexandre Pato is betalált, így Barreto hajrában esett gólja mindössze arra volt elég, hogy kozmetikázza az eredményt: a végén 3–2-re győzött a Milan.

A Sampdoriában Koman Vladimir végigjátszotta a Catania elleni, gól nélküli döntetlennel véget érő mérkőzést, a Napoli pedig az uruguayi válogatott Edinson Cavani duplájának köszönhetően verte meg a Parmát.

 SERIE A
10. FORDULÓ
Bari–AC Milan 2–3 (Kutuzov 65., Barretto 90., ill. Ambrosini 4., Flamini 31., Pato 72.)
Juventus–Cesena 3–1 (Del Piero 31. – 11-esből, Quagliarella 43., Iaquinta 88., ill. Jiménez 11.)
Lazio–AS Roma 0–2 (M. Borriello 52. – 11-esből, Vucsinics 87. – 11-esből)
Napoli–Parma 2–0 (Cavani 19., 85.)
Sampdoria–Catania 0–0
Udinese–Cagliari 1–1 (Flores 44., ill. Conti 12.)

 

 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Lazio 10 7 1 2 13–8 +5  22
2. Milan 10 6 2 2 17–10 +7  20
3. Internazionale 10 5 4 1 12–5 +7  19
4. Juventus 10 5 3 2 21–11 +10  18
5. Napoli 10 5 3 2 17–11 +6  18
6. Sampdoria 10 3 6 1 11–8 +3  15
7. Roma 10 4 3 3 11–12 –1  15
8. Chievo 10 4 2 4 11–10 +1  14
9. Udinese 10 4 2 4 9–11 –2  14
10. Fiorentina 10 3 3 4 10–10 0 12
11. Palermo 9 3 2 4 15–13 +2  11
12. Cagliari 10 2 5 3 11–9 +2  11
13. Catania 10 2 5 3 8–8 0 11
14. Genoa 9 3 2 4 8–10 –2  11
15. Bologna 10 2 5 3 10–14 –4  11
16. Lecce 10 3 2 5 7–17 –10  11
17. Brescia 10 3 1 6 9–13 –4  10
18. Parma 10 1 5 4 6–10 –4  8
19. Cesena 10 2 2 6 7–14 –7  8
20. Bari 10 2 2 6 9–18 –9  8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik