„A Milan jelenleg a legjobb csapat Olaszországban”

Vágólapra másolva!
2011.03.31. 20:49
null
Egy biztos: Ibrahimovic a derbin csak „civilben” ünnepelhet - már ha lesz mit (Fotó: Reuters)
Szombaton kerül sor az olasz élvonal csúcsrangadójára, az AC Milan–Internazionale mérkőzésre. A két ősi rivális összecsapása ezúttal nem csak presztízsmérkőzésnek számít, hanem a bajnoki cím szempontjából is kulcsfontosságú lesz. A legutóbbi Derby della Madonninát eldöntő, korábban az Intert erősítő, de már a Milan sikeréért küzdő Zlatan Ibrahimovic azonban ezúttal nem lehet ott a pályán.

Mindössze négy perc telt el a legutóbbi Inter–Milan mérkőzésen, amikor Marco Materazzi lába találkozott Zlatan Ibrahimovicéval. A játékvezető a tizenegyespontra mutatott, a sértett pedig értékesítette a büntetőt. A korai gól egyben el is döntötte akkor a három pont sorsát: a Milan végül 1–0-ra nyert.

MILAN–INTER 1–0

Ha a piros-feketék megismételnék az őszi sikerüket, ismét öt pontra növelnék előnyüket a városi riválissal szemben, és hét fordulóval a bajnokság vége előtt ez komoly előnyt jelentene. Persze az is benne van a pakliban, hogy egy győzelemmel a címvédő megelőzi a jelenlegi listavezetőt.

„A Milan jelenleg a legjobb csapat Olaszországban, de túl sok hibát követünk el. Ha idén nem nyerjük meg a scudettót, az mindannyiunk hibája lesz” – mondta Zlatan Ibrahimovic a szombati találkozó előtt.

MANCINI: CSAK A DÖNTETLEN NEM DÖNT SEMMIRŐL

„Mindkét csapatnak rengeteg meccse van hátra, de ha a Milan nyer és öt pontra növeli előnyét, hatalmas pszichológiai előnybe is kerül azzal, hogy legyőzte legnagyobb riválisát. Egy Inter-győzelem szintén nagyon fontos lehet. Óriási értéke lenne, ha egy ilyen hosszú üldözés után végre megelőznék a Milant a tabellán. Egyetlen olyan kimenetele van a derbinek, ami nem dönt semmiről, ha döntetlent játszanak egymással a csapatok" – vélekedett Roberto Mancini, aki 2004 és 2008 között irányította az Intert, most pedig a Manchester City menedzsere.

„A derbi nagyon fontos mérkőzés lesz a bajnoki cím szempontjából, mert ez nem egy átlagos találkozó. Ezzel tökételesen tisztában vagyok, mert már több ilyen összecsapáson vettem részt. Kulcsfontosságú és gyönyörűséges győzelem lehetne.”

A svéd klasszis azonban ezúttal nem lehet ott a csúcsrangadón, miután a Bari elleni 1–1-es bajnoki 73. percében hátulról gyomorba vágta Marco Rossit, cselekedetéért pedig három mérkőzéses eltiltást kapott.

Ibrahimovic játéka pedig nagyban meghatározza a Milan teljesítményét – főleg, amikor beveszi az ellenfelek kapuját. Ibra a szezonban eddig 14 mérkőzésen szerzett gólt, ezek közül 10-et megnyert és csak egyszer maradt alul csapata. Abból a 16 mérkőzésből viszont, amelyen a csatár nem volt eredményes, mindössze 8-szor ünnepelhetett győzelmet a listavezető. E tekintetben a statisztikusok természetesen megnézték Ibra Internél töltött időszakát is: akkor 44 mérkőzéséből mindössze egyet bukott el a fekete-kék csapat – már amikor Ibrahimovic eredményes volt.

Az AC Milan vezetőedzője, Massimiliano Allegri tehát nem számolhat gólgyárosa játékával. Nélküle kell megvívnia „pályafutása legfontosabb mérkőzését".

SZAVAZÁS

Milyen eredményt vár a 2011 tavaszi milánói derbin?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Ez lesz a legfontosabb mérkőzés a pályafutásom alatt, de hát az élet kihívásokból áll. Jól érzem magam és nyugodt vagyok, kimegyünk a pályára és játszani fogunk. Nagyon magabiztos vagyok már a szezon kezdetétől kezdve, s ez nem változott meg mostanra sem. Jó lett volna, ha még mindig tízpontos előnyünk lenne az Interrel szemben, de remek érzés lesz ilyen kiélezett mérkőzést játszani, amire már több éve nem volt példa" – mondta a Milan trénere a találkozó előtt.

Allegri természetesen sajnálja, hogy Ibrahimovic nem lesz ott a derbin, mert a svéd klasszissal erősebb lehet a Milan támadó alakzata, ennek ellenére természetesen nyerni szeretne a szakember.

A találkozó – amelyet honlapunk szöveges formában élőben közvetít – szombaton, 20.45-ös kezdettel veszi kezdetét.

MATTHÄUS SZERINT AZ INTER NYER

„Igazi interesnek vallom magam. Mindig előjönnek a régi érzések, amikor látom játszani a csapatot. Hogy ki fogja megnyerni a derbit? Természetesen az Inter, és ezt nem mint szurkoló, hanem mint edző mondom. A csapat előző időszakban mutatott feltámadása önbizalmat adhat nekik, az ellenfeleket pedig félelemmel töltheti el" – idézi Lothar Matthäust a La Gazzetta dello Sport.

 

„Szerintem Eto'o döntheti el a szombati meccset a Milan ellen. Igazi győztes típus, aki mindent megtesz a csapatért. Minden edző örül, ha ilyen játékos dolgozik a kezei alatt" – tette hozzá Matthäus.

AZ ÁLLÁS
1. Milan 30 18 8 4 51–22 +29 62
2. Internazionale 30 18 6 6 56–32 +24 60
3. Napoli 30 18 5 7 46–27 +19 59
4. Udinese 30 17 5 8 56–30 +26 56
5. Lazio 30 16 6 8 36–25 +11 54
6. Roma 30 14 8 8 47–41 +6 50
7. Juventus 30 12 9 9 45–38 +7 45
8. Palermo 30 13 4 13 45–46 –1 43
9. Fiorentina 30 10 11 9 35–31 +4 41
10. Bologna 30 11 10 9 33–37 –4 40
11. Genoa 30 10 9 11 29–33 –4 39
12. Cagliari 30 11 6 13 36–36 0 39
13. Chievo 30 8 11 11 30–32 –2 35
14. Parma 30 7 11 12 29–41 –12 32
15. Catania 30 8 8 14 25–40 –15 32
16. Sampdoria 30 7 10 13 25–34 –9 31
17. Cesena 30 7 8 15 25–41 –16 29
18. Lecce 30 7 7 16 31–52 –21 28
19. Brescia 30 6 8 16 24–38 –14 26
20. Bari 30 3 8 19 17–45 –28 17

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik