HIRDETÉS
Nemzetisport.hu nyomtatott 2008.05.30 17:08 Frissítve: 2011.06.09 00:03

Roberto Mancini hírneve csorbításával vádolja az Internazionalét

Elképzelhető, hogy Roberto Mancini jogi úton próbál majd elégtételt venni azért, ahogy elbocsátották a milánói klubtól – tudatta ügyvédjén, Stefano Gagliardi keresztül a tegnap leváltott mester. Az Internél négy év alatt három bajnoki címet és két kupagyőzelmet szerző tréner azt nehezményezi, hogy súlyosan sértette hírnevét és becsületét az a tudósítás, amelyben a klub a világ tudtára adta menesztését.

Mancini a klubház helyett a bíróságon találkozhat az Inter vezetőivel
Mancini a klubház helyett a bíróságon találkozhat az Inter vezetőivel
A tegnap menesztett tréner ügyvédje, Stefano Gagliardi segítségével egy közleményt adott ki, melyben megfogalmazta, hogy egykori munkaakadói tisztességtelen módon adták hírül, hogy menesztik olasz klubtól.

„Az Inter által hivatalosan kiadott közleményben, amely szinte az összes olasz és európai hírportálon és televízióban megjelent, egykori munkaadóim hamis információkat tettek közzé, ezzel károsítva jó híremet. Akkor elhatároztam, hogy megkérem tanácsadóimat, vizsgálják meg, miként védhetném meg becsületemet.” – olvasható Mancini üzenetében.



„Egyelőre meg kell várnunk, hogyan reagál erre az Inter, de valószínűsíthető, hogy jogi útra tereljük az ügyet, hogy tisztázzuk ügyfelemet a hamis információk alól.” – mondta az ügyvéd, Gagliardi.

Mancini közleményében azonban emlékezett a San Siroban átélt szép emlékekre is, és többeknek köszönetet mondott.

„Szeretnék megköszönni mindent az elnök Massimo Morattinak valamint Gabriele Oralinak és a klub összes alkalmazottjának, akik támogattak és segítettek a négy év alatt. Köszönettel tartozom a játékosoknak és természetesen a szurkolóknak is.” – zárta le a múltat

Roberto Mancini négy szezonon keresztül dirigálta a „fekete-kékeket”, és ez idő alatt három bajnoki címet és két kupagyőzelmet szerzett a csapattal.

Utódja a pletykák szerint a „Special One”, Jose Mourinho lehet, aki több játékost is Milánóba csábítana. Azonban olyan pletykák is szárnyra kaptak már, miszerint megbízta Morattit, hogy adja el Ibrahimovicot, mert a svéd játékos nem szerepel tervei között.
2019.02.16 12:15:11

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Az új Tottinak kikiáltott Nicolo Zaniolo nem nézi jó szemmel anyukája Instagramra feltöltött szelfijeit... – FOTÓK!

2019.02.06 17:33:53

Olasz labdarúgás FARKAS MÁTÉ

CR-mezekért sorban álló távol-keleti turisták, Kolarov-botrány és Sousa-pletyka – római vakáción.

2019.01.30 09:28:49

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK. Jók az esélyek, de jöhetnek még riválisok mindkettejük mellé az utolsó napon is.

2019.01.28 10:56:25

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK. Borzalmasan nagy a Spalletti-Marotta lista, Madridból és Manchesterből sort vennének.

2019.01.22 23:35:24

Olasz labdarúgás BODNÁR ZALÁN

NS-VÉLEMÉNY. Rács mögé persze senki sem került.