Nemzetisport.hu nyomtatott 2008.05.02 17:35 Frissítve: 2010.10.28 02:39

Az Internek nem kell Ronaldinho, és meg akarják tartani Mancinit

Az Inter igazgatója, Ernesto Paolillo kijelentette, a milánói klubnak nincs szüksége Ronaldinhóra, és nem a magas vételár miatt álltak el vételi szándékuktól. A vezető eloszlatta a Roberto Mancini távozásáról szóló pletykákat, elmondta, hogy a klubnál teljesen elégedettek a mester munkájával.

Az Inter vezetősége elégedett Roberto Mancini munkájával
Fotó: Imago
Az Inter vezetősége elégedett Roberto Mancini munkájával
Ernesto Paolillo, az Internazionale igazgatója elmondta, nem a pénzen múlik, hogy megveszik-e a Barcelona brazil zsenijét, Ronaldinhót, hanem azon, szükség van-e rá a csapatban.

„Ha nem igazoljuk le Ronaldinhót az azért lesz, mert olyan játékosokat veszünk, akikre szükség van a csapatban. A brazil klasszis posztján kiváló futballistáink vannak. Még ha alacsonyabb is lenne az ára, akkor is a hiányposztokra keresünk embereket” – mondta az igazgató.

„Nagyon erős az együttesünk, de szükségünk van két vagy három labdarúgóra, hogy versenyezni tudjunk a Manchester Uniteddel, vagy a Chelsea-vel. Csak a legerősebb csapat nyerheti meg a BL-t” – tette hozzá Paolillo.

A vezető beszélt az edzőkérdésről is az Internél, mely a milánói klub BL-kiesése óta téma a sajtóban. Az igazgató elmondta, elégedettek Roberto Mancinivel, és azt szeretnék, hogy maradjon a „fekete-kékeknél”.

„Nekünk van a legjobb edzőnk Olaszországban. Mancininak hosszú időre szóló szerződése van a klubbal, és a vezetőség teljesen elégedett a munkájával. Megnyerte az Interrel a tavlyi és az azelőtti bajnokságot is, valamint idén is minden bizonnyal sikert hoz. Miért váltanánk le?” – cáfolta a pletykákat Paolillo.

Az Internazionale vasárnap megvédheti olasz bajnoki címét, ha megveri a városi rivális Milant, és az Olasz Kupában is talpon van még, az elődöntő visszavágóját szerdán játssza a Lazio ellen.
2020.01.17 07:11:52

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK, 2020. Egy sérülés boríthatja a terveket, Can, Bernardeschi és Rabiot szekerének rúdja kifelé áll.

2020.01.12 14:45:40

Olasz labdarúgás H. D.

A címvédő 10 perc után két góllal vezetett • C. Ronaldo sorozatban hatodszor volt eredményes.

2020.01.08 11:40:39

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK, 2020. Az Inter egy szélsőt és egy középpályást venne, a Milan középhátvédet, legalábbis először.

2020.01.07 22:16:43

Olasz labdarúgás BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. A milánói piros-feketék jelenlegi helyzetükben megkockáztathatják, hogy 19-re lapot kérjenek. Közben a város másik együttese lassan visszatér a topklubok közé.

2020.01.06 20:36:00

Olasz labdarúgás H. D.

Gennaro Gattuso vezetésével a második hazai mérkőzését is elveszítette a nápolyi együttes.