HIRDETÉS
HIRDETÉS
Nemzetisport.hu nyomtatott 2006.09.27 19:19 Frissítve: 2010.10.28 02:39

Moratti: Senki után nem nyomoztattunk

Az Internazionale elnöke cáfolta azt a feltételezést, hogy az olasz futballklub magánnyomozókat szerződtetett volna azoknak a játékvezetőknek a megfigyelésére, akiket későb megvádoltak a nyári, itáliai bundabotrányban.

HIRDETÉS
Massimo de Santis (jobbra) vádol, Massimo Moratti (balra) cáfol
Massimo de Santis (jobbra) vádol, Massimo Moratti (balra) cáfol
A vádakat a hét elején a négy évre eltiltott Massimo de Santis fogalmazta meg, azt állítván, hogy az Inter 2002-ben azzal bízott meg egy magáncéget, hogy kövesse őt, készítsen fotókat róla, és hallgassa le a telefonbeszélgetéseit.

"Csak megerősíteni tudom, soha senkinek nem adtunk megbízást, hogy bárkit kövessen" – idézte Massimo Morattit, az Inter elnökét a La Gazzetta dello Sport internetes oldala.

"Ha a mélyére néztünk volna ennek a történetnek, akkor talán már két évvel ezelőtt kiteregettük volna a szennyest, ahelyett, hogy két évet várunk, nem gondolják?" – tette hozzá Moratti.

Olaszországban egyébként törvény tiltja, hogy bírósági engedély nélkül telefonbeszélgetéseket hallgassanak le.

Az Olasz Labdarúgó-szövetség egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy indít-e vizsgálatot De Santis állításai miatt.

Hallatta a hangját az ügyben a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) is, amelynek elnöke, Joseph Blatter a La Stampa című napilapnak a következőket mondta:

"Nem lehet megfigyelni egy játékvezetőt, nem szabad ilyesmit tenni. Ez a sport szellmiségével ellentétes. Ha Morattinak jogos kétségei voltak De Santisszal kapcsolatban, akkor az olasz szövetséggel kellett volna megbeszélnie a dolgot."
HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.15 00:08:11

Olasz labdarúgás BODNÁR ZALÁN

ALAPVONAL. Azok közé tartozom, akik a futball legizgalmasabb szereplőinek gyerekkorom óta az edzőket tartják, szinte bálványozom őket, és minden bizonnyal magam is nagyítom gyakran a szerepüket azáltal, hogy a szememben sorsalakító hadvezérek, napóleoni stratégák, igazi szellemi vezérek, a szakma legnagyobb, legmegbecsültebb képviselői.

2018.08.31 19:21:22

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Remekül kezdtek a milánóiak, de az egyenlítés után lefagyott a Gattuso-gépezet, ám a végén Cutrone...

2018.08.28 16:34:07

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Szuper kezdő, fillérekből? Ilyen a mesében sincs már, de viszonylag olcsón lehet építeni egy ütős 11-et.

2018.08.25 10:27:04

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

A gyenge kezdés után a torinóiak Pjanic és Mandzukic találatával bedarálták ellenfelüket.

2018.08.23 09:32:04

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

„Az öltözködés, a megjelenés fontos része a kultúránknak, mindegy, hogy nőkről vagy férfiakról van szó.”

HIRDETÉS
HIRDETÉS