Profi ökölvívás: egy hét múlva döntenek Balzsay Károly meccséről
A címvédő Balzsay Károly klubja, a német Universum hétfői híre szerint május 21-én, a Bokszvilágszövetség (WBA) panamai székhelyén lesz az a versenytárgyalás, amelyen eldől: az Universum vagy az ellenfél, az északír Brian Magee klubja rendezi meg a két öklöző mérkőzését a WBA nagyközépsúlyú világbajnoki címéért.
„Hallottam erről a hírről, bár engem hivatalosan még nem értesítettek, úgyhogy nem is nagyon tudok mit mondani" – nyilatkozta az MTI-nek a címvédő Balzsay.
Mint arról korábban beszámoltunk, Balzsay és Magee promóterei nem tudtak megegyezni arról, ki rendezze meg a mérkőzést, ezért kerül sor a versenytárgyalásra.
A 32 éves magyar öklöző legutóbb április 21-én, a német Dimitri Sartison ellen védte meg címét, miután az utolsó, 12. menetben kiütötte az övet korábban közel két évig birtokló riválisát Schwerinben.
Magee legutóbb februárban Rudy Markussent győzte le, ezzel a WBA ideiglenes bajnoka lett, megszerezve egyben a kihívói jogot. A 36 éves északír sportoló pályafutása 41 profi mérkőzéséből 36-ot megnyert, négyet elveszített, s egyszer döntetlent ért el. Tavaly márciusban a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) világbajnoki övéért léphetett ringbe, ám technikai K. O.-val kikapott a címvédő román Lucien Butétól.

Facebook automatikus megosztás engedélyezése
Amennyiben szeretnéd, hogy ismerőseid a Facebookon értesüljenek arról, hogy mit olvasol a Nemzeti Sport oldalain, annyit kell tenned, hogy engedélyezed ezt a funkciót!