Profi boksz: „Vlad. Klicsko a világ legjobbja, ez nyilvánvaló”

Vágólapra másolva!
2013.10.06. 07:32
Amint arról már beszámoltunk, az ukrán Vladimir Klicsko (62–3–0, 51 K. O.–T. K. O.) az IBF, a WBA, a WBO és az IBO nehézsúlyú világbajnoki címéért rendezett mérkőzésen 12 menet után egyhangú pontozással legyőzte az orosz Alekszandr Povetkint (26–1–0, 18)., akire többször is számolni kellett. A meccs után Povetkin elmondta, ezen a meccsen nyilvánvalóvá vált, hogy Vladimir Klicsko a világ legjobbja.

„Kemény kis csata volt, egy igazi harcos ellen – kezdte az értékelést a profi pályafutása 62. győzelmét arató Vladimir Klicsko, miután megfosztotta veretlenségétől az orosz Alekszandr Povetkint. – Úgy érzem, megérdemelt győzelem volt, de persze mindig lehet javítani."

Klicsko sikerének jogosságát természetesen Povetkin sem vitatta, aki ugyan végigállta a 12 menetet, de négyszer is számolni kellett rá.

„A dolgok nem egészen úgy alakultak, ahogy terveztem, de én soha nem szoktam feladni" – utalt az orosz bokszoló arra, hogy mindannyiszor felállt a padlóról, és Klicsko nem tudta idő előtt befejezni a meccset.

„Természetesen ő volt a jobb. Ő a világon a legjobb, ez nyilvánvaló – tette hozzá Povetkin.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik