Profi boksz: nem szerezte vissza a Fury család a bajnoki övet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.24. 11:46
Nem sikerült megszereznie a WBO profi bokszszervezet nehézsúlyú világbajnoki övét Hughie Furynak, Tyson Fury unokatestvérének, aki pontozásos vereséget szenvedett a címvédő Joseph Parkertől Manchesterben.

A WBO vb-trónját 2015 novemberében Vladimir Klicsko legyőzésével megszerző Tyson Fury 2016-ban nem állt ki a visszavágóra, ezért elvesztette az övet.

A gazdátlan címet az új-zélandi Joseph Parker (23–0–0, 18 KO) tavaly decemberben hódította el, s most Fury eddig szintén veretlen unokatestvére (20–1–0, 10 KO) Manchesterben megpróbálta visszaszerezni a helyi család számára.

A találkozó inkább taktikus, mintsem izgalmas 12 menetet hozott, ami leginkább a hazai pályán bunyózó Fury „érdeme", hiszen gyakorlatilag kivette magát a küzdelemből, folyamatos elmozgással és távoli feltartó egyeneseivel próbálta gyűjtögetni a pontokat. Parker ezzel szemben kénytelen volt űzni ellenfelét, hogy közel kerülve harcra kényszerítse a britet, ám Fury taktikája következtében kevés volt az igazi csata.

Parker beugrásokkal széles horgokkal próbált találni, de Fury vagy elmozgott, vagy lefogta őt, így tördelve a meccset. A 4. menetben Fury bőre felszakadt egy vétlen fejeléstől, majd a következőben Parkert figyelmeztette a bíró fejhasználatért. Parker jött előre és testen próbálta lassítani Furyt, annak atletikussága azonban végig megmaradt.

A meccs képe nem sokat változott a 12 menet alatt, ennek megfelelően a támadóbb szellemben bunyózó Parker örülhetett a végén, hiszen 118:110, 118:110,114:114 arányú többségi döntéssel megőrizte a címét és a makulátlan mérlegét.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik