Profi boksz: Klicsko azt hitte, nem áll fel a padlóról Joshua

Vágólapra másolva!
2017.05.01. 12:55
null
Vladimir Klicsko azt hitte, amikor ellenfele földre kerül, eldől a meccs – tévedett (Fotó: AFP)
Vladimir Klicsko roppant szimpatikusan értékelte az Anthony Joshua elleni szombati londoni nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzését. Az ukrán bokszoló rendkívül izgalmas, fordulatokkal teli mérkőzésen padlóra küldte brit ellenfelét, aki végül a 11. menetben TKO-val felülkerekedett.

 

„Azt hittem, nem fog felállni. Hatalmas tisztelet illeti Joshuát – mondta Klicsko. – A számolás után több egyenest kellett volna ütnöm, de úgy éreztem, meg fogom nyerni a meccset, így nem akartam elkapkodni semmit. Azt hiszem, mindketten remekül helytálltunk. Úgy gondolom, hogy sokat hozzátettünk a sporthoz azzal, ahogy teljesítettünk és ahogy egymással bántunk. Nagyszerű este volt. Lehet, hogy meglepő lesz, amit mondok, de nem érzem magam vesztesnek. Ezzel a meccsel mindannyian nyertünk, és bár nem én vittem haza az öveket, nem veszítettem a nevemből és a megítélésemből. Örülök, hogy részese lehettem egy ilyen fantasztikus eseménynek.”

Kilcsko nem zárkózik el a visszavágó elől, de időt kért, hogy eldöntse, hogyan tovább. Joshua is szívesen bokszolna ismét Klicskóval.

„Remek küzdelem volt, bizonyára a visszavágó is az lesz. Azt hiszem, Klicsko ismét bokszolni akar, mert a harcosok az utolsók, akik tudják, mikor kell megállni, de szerintem az őt körülvevő csapat, illetve a felesége és a fivére mást tanácsol neki" – vélekedett a brit Joshua, aki szombati sikerével megvédte a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) nehézsúlyú világbajnoki címét, illetve megszerezte a Bokszvilágszövetség (WBA) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) vb-övét is.

A londoni mérkőzés szerződésének záradéka lehetővé teszi a vesztes számára, hogy visszavágót kérjen. Joshua Klicsko kérésére úgy reagált, a ringben és azon kívül is maximálisan tiszteli ukrán ellenfelét, és akkor sem aggódik, ha ismét a kötelek közé kellene lépnie ellene.

Ha Klicsko visszavonul, akkor a 27 éves, veretlen Joshua a korábbi nehézsúlyú bajnok Tyson Furyval találkozhatna, akinek azonban jelenleg még versenyzői engedélye sincs.

www.profiboksz,hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik