Profi boksz: Khant merevre ütötték – eszméletlen nagy K. O.

Vágólapra másolva!
2016.05.08. 07:25
A brit Amir Khan (31–4–0, 19 K.O.-T.K.O.) a Bokszvilágtanács (WBC) középsúlyú világbajnoki övéért rendezett mérkőzésen, Las Vegasban hatodik menetes K.O.-val vereséget szenvedett a súlycsoportoktól független rangsorokban a top tízben jegyzett, címvédő mexikói Saúl Canelo Álvareztől (47–1–1, 33). Ismét bebizonyosodott, hogy Khan hiába tartozik a kimondottan gyors bokszolók közé, a védekezés nem az erőssége, az álla pedig porcelánból van – Álvarez egy óriási jobbegyenessel végzett vele. A brit a padlón feküdve egy ideig mozdulni sem tudott.


 

 

Azt már a mérkőzés előtt lehetett sejteni, hogy a Khan–Álvarez csata mindkét öklöző pályafutása szempontjából vízválasztó lehet. A brit egy győzelemmel a három veresége ellenére újra világbajnok lehetett volna, és a mexikói skalpjával a súlycsoportoktól független ranglisták legjobbjai közé is bekerülhetett volna. Álvarez pedig a Floyd Mayweather elleni, 2013 szeptemberi veresége után felépített négymeccses veretlenségi sorozatát tette kockára, na meg azt, hogy a Mayweathert és Pacquiaót követő éra legnagyobbjai között jegyezzék továbbra is.

A meccset a beszámolók szerint Khan kezdte jobban. A korábbi vereségei alkalmával többször is padlózó brit a rá jellemző gyors kombinációkkal kezdte a meccset, amikkel láthatóan megzavarta Álvarezt. A mexikói az első három menetben kissé tanácstalan volt, nem találta a megfelelő ütőtávot.

A negyedik felvonástól aztán kiegyenlítettebbé vált az összecsapás. Álvarez a testre mért ütéseivel elkezdte fárasztani Khant, aki egyre inkább lelassult, így pedig könnyű célponttá vált. A hatodik menetben ismét bebizonyosodott, hogy Khan nem a védekezés mestere, és hogy az álla nem éppen ütésálló.

Igaz, Álvarez akkora jobbegyenest vert be neki – miután Khan leengedte a bal kezét és teljesen fedezetlenül hagyta a fejét –, amitől talán még egy ló is kifeküdt volna. Szegény brit a padlón feküdve egy ideig mozdulni sem tudott.

A 25 éves mexikói ezzel a K.O.-val megerősítette a helyét a súlycsoportoktól független listák élmezőnyében (a Boxrecnél már vezetett, a The Ring magazinnál 7.), a 29 éves Khannak pedig a harmadik K.O.-, illetve T.K.O.-, összeségében pedig a negyedik veresége után lassan el kell gondolkodnia azon, érdemes-e ezt a sportágat tovább erőltetnie...

PROFI ÖKÖLVÍVÁS
CÍMMÉRKŐZÉS A WBC KÖZÉPSÚLYÚ VILÁGBAJNOKI ÖVÉÉRT, LAS VEGAS

Saúl Álvarez (mexikói)–Amir Khan (brit) K.O., 6. menet

Amir Khan egy ideig mozdulni sem bírt a padlón (Fotó: Action Images)
Amir Khan egy ideig mozdulni sem bírt a padlón (Fotó: Action Images)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik