Profi boksz: kétszer is padlózott, de brutális kiütéssel nyert Povetkin – videó

Vágólapra másolva!
2020.08.23. 09:07
Alekszandr Povetkin kétszer is padlózott, de TKO-val legyőzte a WBC ideiglenes nehézsúlyú világbajnokát, Dillian Whyte-ot a két profi bokszoló szombat éjszakai összecsapásán.

Szombat éjszaka Eddie Hearn promóter brentwoodi birtokán, zárt kapuk mögött csapott össze egymással a WBC ideiglenes nehézsúlyú világbajnoka, Dillian Whyte és aktuális ellenfele, Alekszandr Povetkin. Az ütközet viszonylag „csendes” menetekkel indult, majd a negyedik felvonásban az addig magabiztosabbnak tűnő, favoritnak számító angol Whyte két alkalommal is padlóztatta orosz riválisát.

A szünet egyértelműen Povetkinnek jött jól, és ekkor vélhetően kevesen tettek volna pénzt a 40 éves bokszoló sikerére, pedig… Az ötödik etap elején, amikor a többség vélhetően arra várt, hogy a címvédő lefiniseli sebzett vetélytársát, Povetkin teljesen váratlanul, a semmiből előkapart egy gyilkos, fejre irányuló balfelütést, ami után magatehetetlenül terült el a jamaicai születésű Whyte a köteleknél, a bíró pedig számolás nélkül véget is vetett az ütközetnek, és kihirdette Povetkin TKO győzelmét.

Card

A kiütés lassított felvételen, egy másik szögből

Az értékes sikert arató Povetkin ezzel begyűjtötte a WBC ideiglenes világbajnoki és „Gyémánt” övét is, így kötelező kihívói pozícióba került a szervezetnél.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik