Profi boksz: fennakadt a doppingteszten, jöhet a címmeccs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.16. 09:42
A profi bokszban már az sem akadályozhatja meg egy címmérkőzés létrejöttét, ha mindkét fél lebukott a doppingvizsgálaton. Alekszandr Povetkin és Bermane Stiverne decemberi gálameccse ilyen lesz.

Lassan már az lenne a csoda, ha az Andrij Rjabinszkij által szervezett oroszországi gálákhoz nem kapcsolódna valamilyen doppingügy.

A lebukó ezúttal a nehézsúlyú Bermane Stiverne, akinek a WADA a november 4-én levett mintájában talált egy tiltott szert, nevezetesen DMAA-t. Az említett anyagot egyébként általában egyszerű – teljesítményfokozó – táplálékkiegészítőként árulják, ám a WADA az állítólagos, hosszabb távon életveszélyt is jelentő mellékhatások miatt tiltólistára tette 2010-ben.

A 38 esztendős kanadait a WBC szervezet kapásból 75 000 dollárra büntette, de Rjabinszkij bejelentette, hogy emiatt nem fogják a mérkőzést elhalasztani, a két bokszoló tehát december 17-én, Jekatyerinburgban összecsap egymással.

Az év első felében egyébként maga Povetkin is lebukott, meldonium használata miatt, akkor, az orosz bokszoló Deontay Wilder elleni világbajnoki meccsét el is halasztották, amíg a vizsgálatok lezárultak. Wilder közben Chris Arreola ellen megvédte címét, de a találkozón olyan kézsérülést szedett össze, ami miatt hosszabb kényszerpihenőre kellett vonulnia. A WBC a kivizsgálást követően kvázi felmentette Povetkint és Wilder kiesése miatt elrendelte számára a Bermane Stiverne elleni ütközetet, amelynek tétje az ideiglenes cím lesz.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik