Örmény származású román emigráns leszármazottja készíti a bajnoki öveket

M. I. P.M. I. P.
Vágólapra másolva!
2021.10.13. 09:49
Negyvenöt éve készítette első bajnoki övét Ardash Sahaghian, majd később többek között Floyd Mayweather és Mike Tyson is az ő „művét” viselte – immár unokája viszi a családi vállalkozást.

 

A kommunista Romániában börtönben kínozták, majd Dél-Afrikán és Brazílián keresztül feleségével együtt az Egyesült Államokba emigrált az örmény származású román Ardash Sahaghian, aki egy ékszerboltban helyezkedett el. Egy szerencsés időben jött felkérésnek köszönhetően jól menő családi vállalkozást épített díszes ökölvívó bajnoki övek varrására, kidolgozására. Kellett hozzá önbizalom is: az első, amelyet készített, az 1950-es évek klasszikus Rocky Marciano-övének másolata volt, ám ezután szólt főnökének, ennél szebbet is tudna készíteni – írta a The Sun.

 

Mivel a 70-es évek derekán az amerikai profi ökölvívóélet rohamos fejlődésnek indult, és sorra alapították a bokszszervezeteket, egyre több megrendelést kapott. 2017-ben, 95 évesen hunyt el, a Sartonk nevű céget manapság unokája, Edward Majian viszi tovább. Az általuk készített övek olyan ökölvívókhoz kerültek, mint például az öt különböző súlycsoportban világbajnok amerikai Floyd Mayweather, honfitársa, a nehézsúlyban vb-címet szerző Mike Tyson vagy a négy súlycsoportban világbajnok mexikói Saul Álvarez.

A gondos kézimunkával elkészített világbajnoki övekből tekintélyes gyűjteménye van Vladimir Klicskónak is (Fotó: AFP)
A gondos kézimunkával elkészített világbajnoki övekből tekintélyes gyűjteménye van Vladimir Klicskónak is (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik