Ökölvívó Eb: Harcsa már érmes, Kovács és Hámori kiesett

Vágólapra másolva!
2017.06.21. 16:37
A pénteki elődöntőben is lesz magyar bunyós a harkivi ringben – így a szombati eredményhirdetésnél is.

A nyolc magyarból hárman érték el a negyeddöntőt, Kovács Richárd, Harcsa Zoltán és Hámori Ádám egyaránt kvótát szerzett Magyarországnak az augusztus végi, hamburgi világbajnokságra. És szerdán valamennyiük előtt ott volt a lehetősége annak is, hogy fellépjenek az Európa-bajnoki dobogóra.

Erre hármójuk közül reálisan Harcsanak volt a legnagyobb esélye a szlovákiai Csemez András ellen, Kovács súlycsoportja 3. kiemeltjével, az örmény Hovhannesz Bacskovval bokszolt, Hámorira pedig a nehézsúly évek óta veretlen, egyebek mellett Rióban és a 2015-ös dohai vb-n is diadalmaskodó királya, a szálfa termetű orosz Jevgenyij Tyiscsenko várt.

A ringben is az előzetes várakozások köszöntek vissza – leszámítva, hogy Hámori olyan bátran és olyan kezdeményezően bokszolt Tyiscsenkóval, hogy arra az orosz favoritnak eleinte nem is volt válasza. Később persze magára talált, és minden pontozónál el is vitte a meccset, de kőszegiek nehézsúlyúja büszke lehet erre a teljesítményére. Kovács Richárd már elfogódottabb volt az örmény Bacskov ellen, erre rá is ment a teljes első menete, aztán számoltak is rá, és eleve lassabbnak tűnt, mint az eddigi meccsein, sima vereség lett a vége

Harcsa Zoltán gyorsaságával ellenben most sem volt gond, a 2013-as Eb és a 2015-ös Európai Játékok után ismét bejutott a négy közé, azaz felállhat a dobogóra. (Két éve a szamokovi Eb-n erre éppen azért nem volt módja, mert a baki EJ-ről kvalifikálta magát az az évi világbajnokságra, és ha elindul az Eb-n, elbukta volna a kvótáját.) A szlovákiai Csemez Andrással vívott negyeddöntőjében a pontozók (hasonlóan a Tyiscsenko–Hámori meccshez) megadták a szokásos tiszteletet a kiemeltnek, csak éppen most a mi fiunk volt az, aki türelmesen bunyózott, a harmadik menet második felében pedig már egyértelműen ellenfele fölé nőtt. Eb-érem a jutalma. Hogy milyen színű, az legkorábban pénteken derül ki, amikor az ifjabbik Harcsa fivér a 25 éves olimpiai bronzérmes azeri Kamran Shakhsuvarly ellen lép a harkivi ringbe az Eb elődöntőjében.

Merthogy a csütörtöki szünnapot követően pénteken folytatódik, szombaton pedig a tíz fináléval zárul a kontinensviadal. Garantáltan magyar éremmel és összesen három vb-kvótával – ezt az egyaránt Harkivban debütáló Balzsay Károly szövetségi kapitány és Erdei Zsolt elnök alighanem előre látatlanban aláírta volna.

42. EURÓPA-BAJNOKSÁG, FÉRFIAK, HARKIV
Negyeddöntő. 64 kg: Bacskov (örmény)– Kovács Richárd p. gy. (5:0). 75 kg: Harcsa Zoltán–Csemez (szlovákiai) p. gy. (5:0). 91 kg: Tyiscsenko (orosz)–Hámori Ádám p. gy. (5:0)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik