Ökölvívás: Vitalij Klicsko a következő ukrán elnök akar lenni

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.10.24. 19:02
Jelöltként indul a következő ukrán elnökválasztáson Vitalij Klicsko. Ezt maga a világbajnok nehézsúlyú ökölvívó, az ellenzéki UDAR (Ütés) párt vezetője jelentette be csütörtökön.

„Jelölt leszek az elnökválasztáson” – mondta a politikus a parlament esti ülésén, miután a kormányzó Régiók Pártja és szövetségesei által uralt törvényhozás elfogadta az adótörvény módosítását.

A megváltoztatott jogszabály kiköti, hogy nem tekinthető Ukrajna lakosának az, akinek egy másik államban van állandó lakhelye, mivel külföldön fizet adót.

Megfigyelők szerint a jogszabály-módosítás valójában azt célozza, hogy a németországi tartózkodási engedéllyel rendelkező Klicskót megakadályozzák abban, hogy jelöltesse magát a 2015 márciusában esedékes elnökválasztáson.

„Engem ilyen módszerekkel nem tudnak megállítani, vagy megfélemlíteni - figyelmeztette a törvénymódosítást elfogadó képviselőket Klicsko. – Ukrajna állampolgára vagyok attól a pillanattól fogva, hogy Ukrajna függetlenné vált, és az is maradok."

A Nyugat-barát ellenzéki politikus bejelentésével immár meg is van a 2010 óta hivatalban lévő Viktor Janukovics első potenciális kihívója.

2012. október 28-i parlamenti választásokon, amelyet a hatalmon lévő Régiók Pártja nyert meg, az UDAR harmadikként végzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik