Ökölvívás: Selyemút-torna 10 ezer dolláros fellépti díjjal

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.10. 14:29
Selyemút néven orosz-kínai szervezésben, a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) patronálásával pénzdíjas profi versenysorozat indul ősszel, az említett két ország legjobbjai mellett thaiföldi és Fülöp-szigeteki ökölvívók részvételével. 

A csütörtöki moszkvai bejelentés szerint az Európát Ázsiával összekötő hajdani kereskedelmi útvonalról elnevezett torna első állomása október végén Makaó lesz, majd novemberben Oroszország öt jelentkező városának egyike következik. A döntőt két felvonásban tartják: az elsőnek januárban Szentpétervár, a másodiknak februárban megint a portugálok egykori gyarmata, a Kínához 1999-ben visszakerült Makaó ad otthont.

Az egyes tornákat hat férfi- és két női kategóriában rendezik meg tízmenetes meccsekkel, minden súlycsoport győztese felkerül az IBF tizenötös ranglistájára, ami által jogot szerezhet a kategória világbajnokának kihívására. A résztvevők minden ringfellépésért 10 ezer dollárra, a legjobbak pedig külön honoráriumra is számíthatnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik