Ökölvívás: pénzbírság és eltiltás a drogozó mexikóinak

Vágólapra másolva!
2013.03.01. 15:52
Súlyos, 900 ezer dolláros pénzbüntetéssel és 9 hónapos eltiltással sújtotta a doppingvétséget elkövető korábbi WBC középsúlyú világbajnok Julio César Chávez Jr.-t a Nevada Állami Atlétikai Bizottság illetékes testülete. A mexikói öklöző a tavaly szeptemberi, Sergio Martinez elleni vesztes összecsapása után produkált – visszaesőként – pozitív doppingtesztet, amely során marihuánát mutattak ki a szervezetében.

Mivel az eltiltás szeptemberig visszamenőlegesen érvényes, így Chávez június 15. után ismét szorítóba léphet. A bokszoló – akit az eltiltás lejárta után is tesztelni fognak – a Las Vegas-i tárgyaláson nem tudott személyesen részt venni vízumproblémák miatt, de telefonon bekapcsolódott a tárgyalásba, majd később Twitter bejegyzésében jelezte, vélhetően június közepén Mexikóvárosban tér vissza a ringbe. Érdekesség, hogy a magas pénzbüntetés Chávez legutóbbi fellépti díjának (hárommillió dollár) 30%-át teszi ki.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik