Ökölvívás: „Öntsünk tiszta vizet a pohárba” – MÖSZ-közlemény

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.11. 11:19
Amint arról már több ízben is beszámoltunk, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség rendkívül súlyos pénzügyi helyzetbe sodorta magát, elsősorban az augusztus végi ifjúsági világbajnokság túlságosan is fejedelmi megrendezésével. A kialakult helyzettel kapcsolatban vasárnap délelőtt hivatalos közleményt adott ki a Magyar Ökölvívó-szakszövetség (MÖSZ), amelyet most tartalmi változtatás nélkül közlünk.

Öntsünk tiszta vizet a pohárba

A sajtóorgánumokban az elmúlt hetekben világot látott, az ökölvívás tekintélyét aláásó cikkek jelentek meg, amelyek inkább szólnak a belső ellentétekről, a gerjesztett indulatokról, a potenciálról és a vagyonszerzésről, mintsem az igazságról.

Tény, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség 2018 augusztusában nemzetközileg elismert, több helyen olimpiai rendezésűként emlegetett ifjúsági világbajnokságot rendezett Budapesten, mely rendkívül fontos állomása volt sportdiplomáciánk építésében, jelentős sportsikereket hozva Magyarországnak. Mint az a nemzetközi esemény előtt több nyilatkozatban és sajtótájékoztatón elhangzott, háromfős vezetés vette át az előkészítő munkálatokat, akik nagyon gyors struktúraváltás után igyekeztek megvalósítani a rendezvény sikeres lebonyolítását, egyben meghatározó erővel vonták irányításuk és ellenőrzésük alá a szövetség apparátusát. Az előzetes vizsgálat megmutatta, hogy a pénzügyi irányítást többnyire nem a Magyar Ökölvívó-szakszövetség állományában lévő, külső személyek vették át, nem foglalkozva azzal a – belső munkatársak előtt már jelentős részben ismert – ténnyel, hogy a kiadások jóval meghaladják a bevételeket. A menedzserigazgatóként funkcionált ügyvezető, a gazdasági igazgató és a PR-menedzser (elnöki tanácsadó úr) azóta távoztak a szövetség vezetéséből. A kialakult helyzetre és az átláthatatlanságra tekintettel 2018 júliusában a főtitkár jelezte lemondási szándékát, tájékoztatva elnök urat, hogy a továbbiakban nem tud felelősséget vállalni a Szövetségben történtekért. Itt kell megemlítenünk, hogy Nagy Anett, több, mint 15 éve oszlopos tagja a magyar ökölvívásnak, ezalatt az idő alatt szinte minden nemzetközi eseményen, önköltségén segédkezett, az elmúlt évek alatt több egyesülettel működött együtt, 2013 óta áll alkalmazásban a Magyar Ökölvívó-szakszövetségnél, tehát nem igaz, hogy Erdei Zsolt ültette az apparátus tagjai közé.

A világbajnokság rendezése kapcsán tényként kell közölnünk azt is, hogy a Bp2017 Nonprofit Kft.-től szövetségünk semmilyen írásbeli árajánlatot nem kapott, mint ahogyan azt is, hogy a Top Sport Média Kft.-től kapott ajánlat, nem lépte túl az állami támogatás, erre a feladatra megítélt mértékét. Munkájukért járó ellenértéket a szövetség a mai napig nem fizette ki maradéktalanul. Az esemény időtartama alatt – ellenszolgáltatás nélkül – a Madárfészek Ökölvívó Akadémia adott otthont a nemzetközi csapatok edzésének, nemcsak helyről, hanem felszerelésekről, ásványvízről, jégről, rekreációs lehetőségekről gondoskodott. Itt szintén meg kell említenünk, hogy Wida József több mint 5 évtizede(!) áll az ökölvívás szolgálatában, számos ökölvívó, egyesület és a Magyar Ökölvívó-szakszövetség szponzora is volt, 2014 óta az Akadémia elnöke, tehát nem igaz, hogy Erdei Zsolt nevezte őt ki az akadémia élére. A világbajnokság alatt ő volt a felelős a versenyhelyszín kiépítéséért, a ringekért, melyért díjazást nem kapott.

Itt is pontosításra szorul, hogy 2017 évben szövetségünk nemcsak szakmai, hanem visszamenőleg – külső szakértők bevonásával – 5 éves gazdasági ellenőrzést indított az akadémiák, régiók és a szövetség működésével kapcsolatban, ennek eredményeként szüntettük meg a hajdúszoboszlói Papp László-, és nagykanizsai Botos András Ökölvívó Akadémiát, az addigi támogatásukat átcsoportosítottuk az egyesületek – eredmény utáni – támogatására, mely ebben az évben kimagasló volt a korábbi évekhez képest. A Madárfészek Ökölvívó Akadémián jelenleg is folynak az építkezések, annak ellenére, hogy az erre megítélt támogatások még nem teljes egészében érkezett meg a BMSK Zrt.-től. A Madárfészek GODAKO Akadémia (Erdély) kapcsán szükséges beszámolnunk arról, hogy a telekvásárlás és különböző fordítási díjakon kívül, az erre a célra kormányhatározattal megítélt fennmaradó összeg maradéktalanul rendelkezésre áll a Magyar Ökölvívó-szakszövetség elkülönített pénzforgalmi számláin.

A Magyar Ökölvívó-szakszövetség jelenlegi apparátusa – együttműködve az elnökség révén kijelölt tanácsadókkal – sérelmeiket félretéve, hatalmas energiákat megmozgatva dolgoznak, keresve a konszolidációs megoldásokat, hogy az ökölvívás napi működése újra helyreállhasson. A hivatalos eljárást megindítottuk annak tisztázásra, hogy a 2018. évi Ifjúsági Ökölvívó Világbajnokság vonatkozásában, büntetőjogi értelemben felelősség terheli-e, a döntési és végrehajtási folyamatokban részt vevő személyeket, addig csak és kizárólag ki nem fizetett szállítói számlákról és a számviteli rend megsértéséről beszélhetünk. Ezért kérjük a sajtó képviselőit és mindazokat, akik szeretett sportágunk érdekében mindenféle ide nem illő, hamis állítással próbálja aláásni az ökölvívás és egyes személyek tekintélyét, hogy a vizsgálat lezárásáig hagyjanak bennünket tovább dolgozni!

Köszönettel:

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik