Ökölvívás: nem csak egymással küzdenek a nők a vb-n

Vágólapra másolva!
2018.11.13. 11:37
Orvosi maszkokkal, szájuk elé kötött sálakkal és pólókkal védekeznek a légszennyezettség ellen a csütörtökön kezdődő női ökölvívó-világbajnokság résztvevői Újdelhiben.

A bolgárok 27 éves világbajnoka, Sztanimira Petrova elmondta, hozzátartozói otthon aggódnak az egészségre káros – a légzőszervet és a szemet egyaránt irritáló – indiai szmog miatt.

„Nehéz elviselni. Sálat viselek, de még hozzá kell szoknom” – panaszkodott Petrova. Az edzők, csapatvezetők szerint a szervezők tájékoztatták őket a helyzetről, de semmilyen védőfelszerelést nem biztosítottak számukra.

Ajay Singh, az indiai szövetség elnöke közölte, bízik benne, hogy a sportolóknak nem jelent problémát a szennyezett levegő, és a vb-re – amelyet fedett helyen tartanak – semmilyen negatív hatással nem lesz a kellemetlenség. Jay Kowli főtitkár hangsúlyozta: folyamatosan ellenőrzik a levegő minőségét, és kizárta, hogy mást helyszínen rendezzék meg a vb-t.

A kedden mért légszennyezettségi adatok között volt olyan, amely nyolcszorosan meghaladta a biztonságos határértéket. Az újdelhi hatóságok megtiltották a tehergépkocsi-közlekedést, és leállították az építési munkálatokat, de a levegő minősége továbbra sem megfelelő.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik