Ökölvívás: még Pacquiao legnagyobb bírálói sem értenek egyet a döntéssel

2012.06.11. 08:59
Címkék
Mint ismert, a hétvégén Timothy Bradley ellen igen vitatott körülmények között veszítette el a WBO váltósúlyú világbajnoki övét Manny Pacquiao.

A gálán jelen volt a filippínó ökölvívót általában sokat bíráló Floyd Mayweather Sr. is, aki nem igazán érti a döntést.

„Nem akarok szépíteni semmit, de szerintem Pacquiao megnyerte a meccset. Legutóbbi mérkőzésén alulmaradt Márquezzel szemben, ezt viszont szerintem hozta Pacquiao. Nem tudom, hogy ugyanazok a pontozók dolgoztak-e most is, mint a Márquez elleni meccsén, de akárkik is ültek annál az asztalnál, szerintem jobb lenne más munka után nézniük.”

Szintén nem ért egyet a találkozó végkimenetelével a Pacquiaóval eddig három alkalommal is megmérkőző Juan Manuel Márquez sem.

„A mérkőzés még csak szoros sem volt. Nálam legalább öt ponttal Pacquiao nyert – mondta a mexikói legenda, aki saját helyzetével is párhuzamot vont: – Egyáltalán nem örülök annak, hogy Pacquiao ilyen módon veszített, de most legalább tudja, hogy én mit éreztem tavaly novemberben.”

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
2 perce

Gurisatti Gréta: Tavaly kis halak voltunk a tengerben, idén cápákként küzdhetünk az éremért

Vízilabda
26 perce

Schäfer András: Nehéz értékelni, gyenge teljesítményt nyújtottunk az első félidőben

Magyar válogatott
51 perce

Fölényes győzelemmel zárt a magyar válogatott a női labdarúgó-vb-selejtezőben

Magyar válogatott
1 órája

Serena Williams győzelemmel tért vissza

Tenisz
1 órája

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Kazahsztán elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Fordított a magyar válogatott, Schäfer bombagólja is kellett a kazahok legyőzéséhez Debrecenben

Magyar válogatott
1 órája

Antonelli egy statisztikai mutatóban már Alonsót is utolérte az örökranglistán

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik