Ökölvívás: Készen állok az Erdei elleni harcra - Chilemba

2012.08.12. 22:25
Címkék
Szeptember 29-én Erdei Zsolt ellen lép szorítóba a feltörekvő Isaac Chilemba, a malawi származású dél-afrikai számára vízválasztó ez az összecsapás, egy győzelemmel belépőt kaphat a komolyabb címmérkőzésekre, egy vereség viszont mellékvágányra terelheti pályafutását.

A nemrég Edison Mirandát legyőző Chilemba a napokban a doghouse.com-on beszélt az Erdei elleni találkozóról és terveiről.

„Köszönöm neki a lehetőséget, azt üzenem neki, hogy készen állok a harcra. Nem számítok könnyű mérkőzésre. Azt fogom tenni, amit eddig is tettem, alkalmazkodom az ellenfelemhez, megpróbálom előnyömre fordítani ezt, és persze megteszek minden lehetségest a győzelemért – mondta a 25 éves bunyós, aki nagyközépsúlyból érkezett meg 175 fontra. – Jól érzem magam félnehézsúlyban, és boldogan maradok itt. Persze ha lesznek olyan lehetőségek, amiket vétek lenne kihagyni, akkor nyitott leszek egy újabb váltásra.”

A szintén Lou Dibella által promotált bunyós végül terveiről is ejtett pár szót, természetesen meg sem állna a Ring Magazine övéig.

„Az a célom, hogy a legjobb legyek, persze ez sosem könnyű, de nem is lehetetlen. Csak keményen kell dolgoznom, fegyelmezettnek lennem, és eltökéltnek. Be akarom bizonyítani magamnak, hogy klasszis bokszoló vagyok, szóval a legnagyobb címeket birtokló bajnokokat akarom.”

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Willi Orbán kapta a legtöbb voksot – íme, olvasóink kezdőcsapata Kazahsztán ellen

Magyar válogatott
12 perce

Egykoron spanyolellenesnek írt himnusz is megszólal a spanyolok ellen – H-csoport

Foci vb 2026
14 perce

Két félidő Szoboszlai Dominikról és más futballügyekről a Békés Megyei Könyvtárban

Magyar válogatott
16 perce

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
18 perce

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
23 perce

Brazil játékvezető a vb nyitó mérkőzésén

Foci vb 2026
32 perce

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
45 perce

Pénteken rendezik a Mozgás Éjszakáját

Csupasport
50 perce
Ezek is érdekelhetik