Ökölvívás: kemény mezőny gyűlik össze az újpesti ob-re

Vágólapra másolva!
2017.12.04. 16:46
A nevezések alapján komoly mezőny gyűlik össze a kedden kezdődő felnőtt férfi ökölvívó országos bajnokságon, melyet az újpesti Madárfészek Akadémia központjában, a Halassy Olivér Sportcsarnokban rendeznek meg.

A magyar szövetség hétfői sajtótájékoztatóján ifjabb Balzsay Károly szövetségi kapitány jelezte, hogy 57 klub 145 bokszolója nevezett, ennyien viszont biztosan nem indulhatnak majd. Az ob péntekig, négy napon át tart, ami azt is jelenti, hogy a program a nyolcaddöntőkkel kezdődik, így abban a négy kategóriában (64, 75, 81 és 91 kg), amelyben 16-nál többen jelentkeztek, a ranglista alapján leszűkítik a mezőnyt.

A szakvezető kiemelte, kapitányi szemmel kifejezetten örvendetes, hogy alig lesz olyan súlycsoport, melyben csupán egyetlen nagy esélyes van. Ilyennek csak a 75 és a 91 kilót nevezte, előbbiben az idén Eb-harmadik Harcsa Zoltán, utóbbiban pedig a világbajnokságot is megjárt Hámori Ádám emelkedik ki. Balzsay szerint ugyanakkor még ők sem mehetnek biztosra, míg a többi kategóriában kifejezetten éles csata várható a bajnoki címekért.

Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöke azt mondta, bízik abban, hogy élvezetes mérkőzéseket láthat majd a közönség, mely reményei szerint megtölti a csarnokot. A korábbi profi és amatőr világbajnok emellett arról is beszélt, hogy örvendetes a nevezői létszám, viszont abban bízik, hamarosan ez akár 200-ra is nőhet.

A sportvezető éppen azt nevezte legfőbb feladatának, hogy a bokszot „népszerű brandé” tegye, a lehető legtöbb gyereket tudják becsábítani a kötelek közé, s a sportág bázisa jelentősen növekedjen. Ezzel kapcsolatban megjegyezte azt is, hogy a sportág szabályai jelenleg 13 éves kortól engedik a versenyeket, márpedig ez óriási versenyhátrány a többi sporthoz képest, ezért dolgoznak egy olyan szabályrendszer kidolgozásán, melynek keretében a fiatalok már akár nyolc éves kortól megküzdhetnek egymással.

Az ob-n keddtől csütörtökig 15 órakor kezdődnek a küzdelmek, a pénteki finálék pedig 17 órakor rajtolnak. Az érdeklődők naponta 1000 forintért tekinthetik meg a meccseket, a négy napra szóló bérlet 3000 forintba kerül.

A hétfői sajtóeseményen Erdei Zsolt és Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere aláírta a jövő évi Bocskai István nemzetközi emlékverseny szerződését. A legragosabb magyarországi boksztornát 62. alkalommal rendezik meg február 7. és 10. között, s Erdei reményei szerint a megszokott magas színvonal jellemzi majd a versenyt.

A hagyományos évindító viadalon a férfiak mellett a nők is megmérethetik majd magukat, méghozzá a négy olimpiai súlycsoportban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik