Ökölvívás: három magyar a Bocskai-emlékverseny döntőiben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.02.08. 21:40
Három hazai bokszoló jutott be pénteken a szombati döntőkbe a Debrecenben zajló 63. Bocskai István nemzetközi ökölvívó-emlékversenyen.

Az elődöntőkben a nőknél hét magyar versenyző volt érdekelt, ám – a hazai szövetség tájékoztatása szerint – egyiküknek sem sikerült győztesen elhagynia a ringet. A hétből hatan pontozásos vereséget szenvedtek. A legszorosabb meccset az 51 kilogrammban érdekelt Benke Sára vívta közülük, orosz ellenfelével nagyot csatázott, ám végül megosztott pontozással veszített.

A férfiaknál szintén hét hazai bokszolót szólítottak a kötelek közé a harmadik versenynapon. Közülük elsőként Bernáth Attila szerepelt 52 kilóban, a fináléba kerüléséért az iráni Omid Ahmadisafát kellett felülmúlnia. A meccsen Bernáth nagyot küzdött, s összességében magabiztos győzelmet aratott.

A folytatásban Fodor Milán (64 kg) kikapott lengyel ellenfelétől, 75 kilogrammban viszont mindkét magyar sikerrel vette elődöntőjét: a többszörös Európa-bajnoki érmes, olimpiai ötödik Harcsa Zoltán az olasz Francesco Faraonit verte nagyon simán, míg Cservenka Róbert az iráni Szejedsahin Muszavit komoly „adok-kapok" végén.

A folytatásban már nem született újabb magyar siker: 81 kilóban Kovács Pálnak és Tóth Ádámnak sem volt erre esélye, majd nehézsúlyban (91 kg) Nagy Bence szoros küzdelemben, megosztott pontozással veszített egy ukrán öklöző ellen.

A szombati finálék 15 órakor kezdődnek az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik