Ökölvívás: Gálos aranyérme a Bocskai-emlékversenyen

Vágólapra másolva!
2020.02.07. 22:01
Gálos Roland megnyerte az 57 kilogrammos kategória versenyét, míg a másik két magyar döntős, Nagy Tímea (75 kg) és Kovács Richárd (63 kg) ezüstéremmel zárt a debreceni 64. Bocskai István ökölvívó emlékversenyen.

A harminc ország több mint kétszáz versenyzőjét felvonultató viadal pénteki zárónapjára már csak az öt női és nyolc férfi döntő maradt. A három magyar döntős a program első felében kapott helyet.

Közülük elsőként a csütörtöki elődöntőben bravúros győzelmet arató Kovácsot szólították ringbe, aki hiába verte meg – megosztott pontozással – a 2017-es világbajnok francia Sofiane Oumihát, a fináléban sem számított esélyesnek. A nyíregyházi magyar bajnok ugyanis a tavalyi Európa-játékok győztesével, a fehérorosz Dzmitrij Aszanovval csapott össze.

A meccs első menete kiegyenlített küzdelmet hozott, Kovács szépen tartotta riválisa tempóját. A folytatásban azonban a fehérorosz bizonyította, hogy nem volt véletlen a minszki sikere, és összességében egyértelmű győzelmet aratott.

Nem sokkal később Gálost szólították ringbe, aki már a hétfői nyitónapon is bokszolt, így ötödik meccsére készült. A megerőltető menetelés ugyanakkor nem látszott meg a teljesítményén, kemény, kifejezetten élvezetes meccset vívott a francia Samuel Kistohurryval. Az összecsapáson mindketten sokat ütöttek, beleálltak a harcba, és nyílt a bokszban sokat is találtak. A kiegyenlített mérkőzés végén megosztott pontozással nyert Gálos.

A programban a három magyar közül a hazai kedvenc, a debreceni Nagy Tímea volt az utolsó. A 75 kilogramm magyar képviselője jó teljesítménnyel menetelt a fináléig, ott viszont az orosz Zenfira Magomedaljeva jobb volt nála. Nagy bátran bokszolta végig a meccset, ám riválisa lényegesen többet talált, így megérdemelten győzött egyhangú pontozással.

A magyar csapat az egy arany- és két ezüstérem mellett négy bronzérmet (Szűcs Szabina 57 kg, Fodor Milán 63 kg, Harcsa Zoltán 75 kg, Hámori Ádám 91 kg) szerzett, amivel Balzsay Károly szövetségi kapitány elégedett volt.

„Az látszott, hogy mindenki munkából érkezett a viadalra, az egész mezőnyön érződött, hogy a bunyósok nem igazán élesek, nem olyan dinamikusak mint csúcsformájukban” – kezdte értékelését az MTI-nek a szakvezető, utalva arra, hogy március közepén Londonban rendezik az európai olimpiai kvalifikációs viadalt, és mindenkinek az van most fókuszban.

„Ezzel együtt ez egy fontos verseny volt, egy erős mezőnyben tudtuk lemérni, hogy hol tartunk. Nyilván a döntősöket külön ki kell emelni, mindhárman extrát nyújtottak. Gálos Rolandnál örvendetes, hogy ütésszámban egyértelműen előrelépett, Kovács Ricsinek pedig még meg kell tanulnia, hogy jobban dominálja a meccseit” – mondta.

Balzsay beszélt az elődöntőktől sérülés miatt visszalépő Fodor Milánról, Harcsa Zoltánról és Hámori Ádámról, akiknek szerinte a mostani problémájuk nem okoz majd komoly gondot a későbbiekben, a visszalépésüknek elsősorban az elővigyázatosság volt az oka.

A szakvezető elmondta, hogy a londoni indulók névsora várhatóan március elején lesz végleges, addig pedig még egy külföldi edzőtábor vár a válogatott bő keretére.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik