Ökölvívás: David Price felkeltette Vladimir Klicsko érdeklődését

2012.05.24. 09:29
Címkék
Sam Sexton ellen ismét fényes győzelmet aratott a britek nehézsúlyú kiválósága, David Price. A bunyós elmondta, hogy a 20. meccsén már világbajnoki címért bokszolna, ami a súlycsoport uralkodója, Vladimir Klicsko szerint simán összejöhet.

„Talán egy napon megmérkőzünk David Price-szal – nyilatkozta Vladimir Klicsko. – Egyáltalán nem zárom ki a lehetőséget, meglátjuk, hogy fejlődik. David szerintem hihetetlen jó munkát végez, kicsit magamat látom benne. Valamivel magasabb nálam, a technikája nagyon hasonlít az enyémhez, van néhány párhuzam, amit az edzőm is mindig kiemel. Mikor a meccseit nézzük, Manny mindig felhívja a figyelmemet rá, hogy a meze és a cipője is olyan, mint az enyém. Manny szerint David rám próbál hasonlítani, és valahol egyetértek vele. Nekem ugyanúgy voltak a példaképeim, talán ő is felnéz rám. Az emberek talán nem figyeltek David megjegyzésére, miszerint a huszadik meccsén már világbajnok akar lenni. Ez egyáltalán nem lehetetlen, gyorsan megkaphatja az esélyt, de persze ez arról szól, hogy az ember megszerezze a címet és utána hosszú ideig uralkodjon.” Vladimir Klicsko. – Egyáltalán nem zárom ki a lehetőséget, meglátjuk, hogy fejlődik. David szerintem hihetetlen jó munkát végez, kicsit magamat látom benne. Valamivel magasabb nálam, a technikája nagyon hasonlít az enyémhez, van néhány párhuzam, amit az edzőm is mindig kiemel. Mikor a meccseit nézzük, Manny mindig felhívja a figyelmemet rá, hogy a meze és a cipője is olyan, mint az enyém. Manny szerint David rám próbál hasonlítani, és valahol egyetértek vele. Nekem ugyanúgy voltak a példaképeim, talán ő is felnéz rám. Az emberek talán nem figyeltek David megjegyzésére, miszerint a huszadik meccsén már világbajnok akar lenni. Ez egyáltalán nem lehetetlen, gyorsan megkaphatja az esélyt, de persze ez arról szól, hogy az ember megszerezze a címet és utána hosszú ideig uralkodjon.”

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Csak rossz hétvégéje volt a Győrnek, vagy ennél nagyobb a baj?

Kézilabda
9 perce

A spanyolok magabiztosan nyertek a magaslaton a világbajnokság főpróbáján

Foci vb 2026
27 perce

A Bernabéuban járt XIV. Leó pápa, a Real Madrid az ő nevével árul mezt

Spanyol labdarúgás
33 perce

A ZTE bejelentette középső védője távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Szépített a San Antonio az NBA-döntőben

Amerikai sportok
1 órája

MotoGP: Marc Márquez győzelme ellenére óvatos a folytatást illetően

Egyéb autó-motor
1 órája

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
8 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik